2014. november 15., szombat

Fidres Fodros


Tegnap este egyedül maradtam, mert ma volt egy egész napos munkám egy multicég zászlaja alatt és én ahelyett, hogy rákészültem volna (milyen hülyeség ez már eleve, hiszen a főállásomban ezerszer komolyabban kell odatennem magam), előkaptam azt a gigamega csipke bugyit, amit egy turkálóban szereztem csupán és kizárólag az anyaga miatt.
Nekiestem és varrtam egy elbénázott, túl cukormázas fidres fodros szoknyát.

Elégé ki vagyok mára zsigerelve és agyilag leszívva (ezzel a céggel nem szeretnék még egyszer együtt dolgozni), hogy ezt a szörnyedvény ruhadarabot most megosszam és felborzoljam vele minden erre járó eltévedt kóbor lélek idegrendszerét (ha már nekem nem maradt), hogy rémálmot hozzak rájuk.

Valami fura oknál fogva, amikor elkezdtem varrni nagyon tetszett, de mire elkészült valahogy…




A laptopom 37 cm széles….a bugyi meg még így is lelógott róla. A pénztáros alaposan végig is mért, de én csak vigyorogtam, gondoltam, ha benyög valamit, majd azt mondom, nem szeretem, ha szorít a bugyi.
 
Egy póló anyagból kivágtam egy olyan hosszú darabot, mint amilyet hosszú szoknyát szeretnék. Ezen bejelöltem, hogy hol szeretném majd összevarrni. A bugyit felvágtam varrás mentén, miután lefejtettem róla a gumit. Mázlimra az így kapott csíkok pont dupla olyan hosszúak voltak, mint a pólóanyag. A csipkecsíkot végül kettévágtam. A csíkokon varrógéppel, nagy öltéssel átmentem, majd az egyik végén a cérnát csomóra kötöttem, a másik végén pedig az alsó szálat finoman húzva felráncoltam őket. Ráigazítottam a pólóanyagra és varrógéppel, kisebb méretű cikkcakk varrással rögzítettem.



 

 
 


 
 

Ezt követően egy régi, fehér melltartópánt gumijából akkora darabot vágtam, amely Estel derékmérete, plusz ráhagytam egy keveset az összevarráshoz.
A gumit kinyújtva varrtam rá a szoknya derékrészére.
 
 /Itt még olyan szép!/

 
 

Összevarrtam és szépen levagdostam a felesleges anyagrészeket, fonalakat.
 
 

Íme, a végeredmény! /Csak tudnám, miért ráz ki tőle a hideg./
 

 

2014. november 8., szombat

Csak úgy


Miután munkaterápiára fogtam magam a héten, s elég jó sikerült, plusz megint hívtak az átfogó szűrőprogramba, a cikket is sikerült megírnom időben és megint akadt magánbetegem is, megvigasztalódott a lelkem.

A varráshoz is megjött a kedvem, s amíg Lánykám a Grincset nézte (imádom), csak úgy nekilendültem varrogatni, ami magamhoz képest lélegzetelállítóra sikeredet. Észrevettem mostanában, hogy ha nem gondolkodom, akkor tök jó dolgok mennek ki a kezem alól, de ez a munkámra is igaz. Valószínűleg túl sokat parázok, tervezgetek, tötyögök a dolgokon, pedig menne nekem a dolog alapból, ahogy annak idején is ment, mielőtt….
Hagyjuk!

A lényeg, hogy a turiban vett gyerekharisnyából varrtam Estelnek harisnyát. A maradékokból szoktam Lánykám Monster High babáinak varrni, gyakorlásképpen (nagyon durván amorfak és vékonyak). Az eredmény pedig szuper lett, ami megnyugtató, mert hasonló stílusú szettet szeretnék Estelnek is varrni!
 


 

Fürdés


Ma megtisztítottam Estelt, ami időszerű volt, főleg, hogy pár napja csúnya vöröses foltokat találtam rajta miután átöltözettem. Megijedtem, mert nagyon csúnya foltok voltak. A mosogatószeres tisztítás nem jött be, semmit nem szedett le, kétségbeesésemben radírt fogtam. A kitartó radírozástól sokat halványodtak a foltok, de azért nem az igazi még. Egy felületi csiszolás még kellene. Nem tudom mitől színeződött így el Estel, de mivel deréktól lefelé voltak a foltok, valószínűleg egy nadrág okozhatta a gondot.

Ha már „pancsoltunk” készítettem pár képet, mert Estel olyan nagyon szép volt, ahogy ücsörgött a pulton.
 
 
 
 

 
 

 
 

2014. november 3., hétfő

:-((((((((((((((((((


Nagyon nem jól mennek a dolgaim. Komolyan, egy hónapja bármit teszek, mondok vagy írok, az szarul jön ki. Pedig tényleg, de tényleg nincs bennem semmi rossz szándék, mégis mindenből rosszul jövök ki.

El vagyok keseredve. Most egy időre befogom a számat minden formában, főleg önvédelemből, mert csak az erősödik bennem, hogy egy rakat …. vagyok, másrészt mert nem akarok bunkó benyomást kelteni.



2014. november 1., szombat

Happy Halloween!


Végre elkészült a nagy mű!

Sajnos a fotózás, ami megkoronázta volna művemet, csak a szobában történt. Pedig kinéztem a közeli parkban egy nagyon szép kis helyet, fákkal, szép őszi avarral, de olyan vacakul vagyok az antibiotikumtól, hogy jobb nekem most bizonyos helység közelében maradni.

Újból rájöttem, hogy a gépem még véletlenül sem tudja olyan minőségben megörökíteni a látványt, mint amit én látok, a képszerkesztővel pedig csodát csak egy bizonyos szintig lehet tenni.

No de, íme Estel (Dragon Doll Ying Ying) mint szépséges boszi!
 
 
 

 

 

 
 
 

2014. október 25., szombat

Hajpánt


Ma vettünk egy hajpántkészletet, amiből sajnos csak kettő használható, a maradék három túl gyenge, nem képes lánykám fufruját a helyén tartani. Miközben mérgesen hajlítgattam őket, felmerült bennem, hogy talán kezdhetnék valamit velük (mint minden kidobásra váró dologgal).

 
Végül hajpánt maradt, csak kisebb méretben Estelnek átalakítva. A melegítéssel akadt egy kis gondom, mert a láng feletti csak pontokban melegíti fel a műanyagot, s feketére égeti, a sütőben pedig az alja odaolvad a tepsihez (inkább ne beszéljünk róla, hogy ezt honnan tudom…khm).

Ami valóban használható volt az a forróvizes melegítés, úgy, hogy belelógattam a hajpántot, így minden oldalról egyformán kapta a hőt.

Egyszóval, így készítettem;

1. Vettem egy nagyméretű, színes gémkapcsot. Kiegyenesítettem, majd, mint egy hajpántot Estel fejére méreteztem.
 
 
 

 

 
 
2. Ehhez a „sablonhoz” méretezve hajlítottam meg a hajpántot. Egy másik, kisebb méretű fém gémkapcsot felhasználva rögzítettem a kívánt méretet.





 

 
3. Felforraltam a vizet, majd húsfogóval (nincs egyetlen valódi szerszámom se, azzal dologozom amivel tudok) belelógattam az összekötözött hajpántot a forrásban lévő vízbe. Alig fél percig volt benne.
Melegen még lehet rajta igazgatni.


 

4. Hagytam kihűlni, majd levettem a drótot róla és olló (nem a legjobb megoldás az ollóra nézve) segítségével a megfelelő hosszúságúra vágtam.
 


 

5. A levágott végeket egy durva felületű, fém körömreszelővel átdörzsöltem, hogy ne karcoljanak.
 


 



Tipp
Ha valaki kiakarja ezt próbálni, vékony, hajlékony hajpántot vegyen és lehetőleg olyat, amelynek a belső felén nincsenek fogacskák, mert az olyan hajpánt nem fekszik annyira szépen rá a baba fejére, s a hajában is látszanak a fogacskák okozta a csíkok.

 

2014. október 19., vasárnap

Találos kérdés XD


Na, mire készülünk Estellel?!




 


2014. október 11., szombat

Legging próba


Sok mindent gondoltam a varrás tudásomról, melyek főleg a kudarcról szóltak, de be kell látnom, hogy nagy utat tettem meg ezen a téren és magamhoz képest sokat fejlődtem. Ennek egyik bizonyítéka eme két legging nadrág  (vagy inkább cica naci?).
Van egy harmadik is, egy rózsaszín, de arról nincs képem, mert az volt a próbadarab.

A fő problémám eleinte a szabásminta volt, de az egyetlen, gyári csőnadrágról vett minta alapján sikerül egy jót kidolgozni. A követező problémám a varrás volt. Hogyan kell összevarrni egy nadrágot, mármint hol kezdjem …

Az Internet, főleg a YouTube továbbra is jóbarátom, így találtam egy tutorialt, amelyet követve, megtanultam az összevarrás menetét.

Ezt minden kezdőnek ajánlani tudom; 
YouTube: How to make doll outfit 7 tight pants
 
 
 




 


A fekete legging, rugalmas, kissé fényes, vastag leggingből van, a szürke pedig egy rossz téli gyermekharisnyából.

(Jó a gyerek a háznál! XD)



Tüll szoknya, avagy SOHA TÖBBET



Komolyan! Soha, de soha többet nem fogok tüll szoknyát varrni, legalábbis a következő tutorial alapján. Egyáltalán nem volt egyszerű elkészíteni, a tüllel dolgozni pedig egy rémálom, mert folyton összeakadnak a rétegek a legkisebb fuvallatra is.

http://www.cottonandcurls.com/2012/12/diy-tulle-skirt-tutorial/

Olyan lett, amilyen, mit bánom én! Örülök, hogy túl vagyok rajta!

 



 

Ha legközelebb önkínzásra adom a fejem, varrok egy másik tüll szoknyát.

Próba varrás (felső ruházat)



Az utóbbi időben valami csoda folytán volt még este hozzá erőm és kedvem, hogy varrjak. Miután sikerült legging nadrágot varrnom, amiről azt hittem soha az életben nem leszek rá képes, visszatért a kedvem, hogy újabb határokat feszegessek. Ez a határ pedig most a felső volt. Engem is meglepett az eredmény, mert sikerült!

 
A következő tutorial nagy segítségemre volt, mert fogalmam sem volt, hogyan varrjam össze a darabokat.
 
YouTube: How To Sew a Doll T-Shirt For your American Girl Doll  
 
Először egy régi gyermekek számára túl szexi szabású (fel is háborodtam) felsőből varrtam egy pólót. Nem Estel stílusa a póló, szerinte egy lány pólóban, főleg edzőcipővel és farmerrel tré, de próbavarrásnak jó volt, hogy egyáltalán működik-e a szabásminta, amit alkottam. Miután egészen jó lett, sőt valójában teljesen elájultam a saját ügyességemen, nekiálltam (ősz révén) legging nadrágból hosszú ujjú felsőt varrni, amely szintén próbadarab volt, nem is nagyon figyeltem oda a varrás minőségére, de ez csak a hasznomra vált, mert nem stresszeltem agyon magam és láss csodát, képes voltam szépen varrni.



 
 
Másodjára lánykám régi kiselejtezett felsőjével próbálkoztam. Itt már finomítottam a szabásmintán. Ez nagyon tetszik, egyedül a minta gumiszerű anyagának varrásánál véreztem el, az nem lett tökéletes.
 
 


Estelt pedig külön meg kell dicsérnem, mert nagyon türelmes velem az utóbbi időben és egyetlen egyszer sem csípi be a kezem vagy üt meg a próbák során, bezzeg az első hónapokban…