2016. június 2., csütörtök

Step by Step 4 (First face up 2. rész)

Bátortalanul, de nagyon lelkesen folytatom Milo festését.
Sajnos nem sok időm van rá, így hétköznap. Tegnap pl. alig 20 percet tudtam vele foglalkozni.
De!
Én nem adom fel!
 
Egy egyszerű, világos, hamvas érzetet szeretnék elérni. Eddig talán sikerült is megközelítenem ezt a célt. Sajnos napok óta pára van, így nem tudom folytatni a munkát. A szemöldök jönne, és nagyon izgulok, de egyben alig várom, hogy megpróbálhassam.
 
A szempillákat nehéz volt elkészíteni. Nem a vonalak vastagságával volt a baj, mint ahogy arra számítottam, hanem magával a meghúzással, hosszúsággal stb.
Betettem egy ideiglenes szemet, így sokkal könnyebb volt megrajzolni őket.

Egyelőre csak pasztell krétát és akvarell ceruzát használok. Egy kis biztonságérzetet ad, hogy a ceruzát nyugodtan leradírozhatom a lakkról, nem kell mindent lemosni, mint az akril esetében. Majd, ha már a kezemben lesznek a mozdulatok, nem kell azon görcsölni, hogy egyáltalán hogyan kezdjek neki egy egy pillának, kipróbálom az akrilt.
 
Ha sikerül egy szép, barna szempillát szereznem, lehet, hogy mégis lesz felső szempillája..
  
Betettem egy szemet, hogy könnyebb legyen
 a pillákat, és majd a szemöldököt megalkotni.
Csak nem bírtam ki és a haját is rádobtam!

Hát...nem egy mestermű, de én boldog vagyok,
hogy egyáltalán sikerült bármit is odarajzolnom.


Itt ugyan nem látszik belőle semmi,
de az ajkak is készen vannak, már csak gloss hiányzik róluk.

Nagyon hiányzik róla az a fránya szemöldök!

 
Egy fontos kérdésem lenne még!
 
Hol a pokolban van két hónapja Milo szemüvege?!
 
 
 
Pedig már ezerszer megfogadtam, hogy nem csatlakozom közös rendeléshez....sőt egyetlen egy csoporthoz sem!
 
Aztán mégis ez lett!


FOLYT.KÖV.

2016. május 29., vasárnap

Step by Step 4 (First face up 1. rész )

Nos, ez úgy történt, hogy….
Azon kaptam magam tegnap éjjel, hogy Milo fejét lakkozom. Ma pedig nekiálltam késő délután a festésnek. Tudtam, hogy nincs esélyem túl sokat haladni vele, de azért csak belevágtam. Eszköz és idő hiányában ez egy több napos projekt lesz.

 
 
A szemhéjak színét, biztosan megváltoztatom holnap, mert nem vagyok kibékülve vele. Túl nőies, bár Milo annyira szép, hogy nehéz fiúsra festeni. Nem szeretnék túlzásokba esni, minimál projektben gondolkodom, már az is nagy kihívás lesz számomra.

Remélem elfogadhatóra sikeredik majd, mert semmi kedvem elölről kezdeni a lakkozást.
 
 
 
Innen indultunk, s remélem ennél szebb lesz a végeredmény.
/Elfdoll-Wu/
Szemecskékkel kezdtem.
/Elfdoll-Wu/

Egy kis árnyékolás itt, egy kis pirosítás ott...
Sajna a vacak telos képeken nem annyira jön át,
de tényleg jól sikerült, ezzel a résszel maximálisan elégedett vagyok.
/Elfdoll-Wu/

Egy leheletnyi pasztell a szájra, és a szemhéjakra.
Az utóbbit megváltoztatom még, nem tetszik a színe.
/Elfdoll-Wu/

FOLYT.KÖV.

2016. május 21., szombat

Step by Step 3 (first blush)


Megtettem! Meg bizony!

Elkészítettem életem első bjd festését!

Egyelőre csak kéz blusholásra ragadtattam el magam, annyi bátorságom nincs még, hogy egy komplett arcfestésbe kezdjek. /Az az átkozott szemöldök! Grrrrr!/
Kéz fronton nyújtott teljesítménnyemmel elégedett vagyok! Első próbálkozásnak jó, s ez épp elég ahhoz, hogy lelkes maradjak.
Milo volt a múzsám, végig ott ült mellettem és csendesen néztem,amint pingálgatok.
Az alapozásból azonban elegem lett egy időre! Fel-le rohangáltam éjszaka a hurkapálcikákra tűzdelt kezekkel a negyedik emelet és a ház udvara között. Buzgón imádkoztam, hogy ne találkozzak össze senkivel, s ne kelljen magyarázkodni, hogy mi is történik éppen.
Tegnap éjjel tehát kialapoztam magam, így mára csak a festés maradt hátra és a végső lakkozás.
Első, romantikus elképzelésem a blusholáshoz szükséges holmikról csupán ennyi volt;

Minimál felszerelés, ami nem elég.


Aztán menet közben előkerült még számtalan kréta, ecset, ceruza stb.
A pasztell nem annyira erősen fogott, mint ahogy elképzeltem, ami igen szerencsés dolognak bizonyult.
Sajnos csak mobil fotók tudok mutatni, mert az egyetlen jó fénykezőgépet Lazaapa minden hétvégén magával viszi, így friss és egyben használható képpel most nem szolgálhatok.


Egy kis összehasonlítás, hogy miből indultam ki.





Itt már mindkettő ki van festve, de a képen valószínűleg nem annyira látszik.

Az akrilfestékkel nem volt semmi probléma, jól használható, csak a kezem remegett egy kicsit a pici körmök festésénél.











 A lakk a körömknél két réteget igényelt, hogy igazán fényes legyen. S egy narancsos árnyalatú akvarell ceruzával picit körbehúztam a körömágyat.






Olyan csini!
Az utolsó MSC réteggel megszenvedtem, mert napközben sokan mászkálnak a házban, így nem tudtam kivinni az udvarra a kezeket. Végül a fürdőszoba ablakban próbáltam fújkálni. Megjegyzés: SOHA többet ne csinálj ilyen!
Végül csak leosontam az udvarra és a másik kezet ott fújtam le.
Nem érdekel, most csak 1 réteg fedőlakk lesz rajta, de hülyét kapok, ha még egy réteget rá kell fújkálnom és szaladgálni vele.

A szemem megtelt a művem látványával, érdemben ezért nem tudok nyilatkozni arról, hogy mennyire jó. Most elégedett vagyok, de ha pár napig nem nézek rá, majd előveszem, akkor valószínűleg már kevésbé leszek az.
Midori-sensei mi a véleménye a próbálkozásomról?
Forrás: Kami-sama No Iutoori (Moegi Yuu)
 Ezt nem egészen értem, de dicséretnek veszem!

2016. május 16., hétfő

Step by Step 2

Ma megint gyakoroltam egy kicsit! Azt gondolom egyelőre magát a mozdulatot kell megtanulnom, azt, hogy hogyan kell egyáltalán szempillát stb. rajzolni, ha abban már biztos vagyok, majd akkor merek csak babán kísérletezgetni.

Ma akvarell ceruzát használtam, a pasztell ceruzával nem tudtam megbarátkozni. Láttam egy tutoriált, amelyben a lány csak akvarell ceruzával dolgozik a porpasztell mellett. Én csak lapon alkalmaztam ma, de….hááát….nem tudom, hogy mennyire lesz szép a resinen, pedig mint kiderült ugyan olyan márkájú ceruzám van, mint neki.

A végére egészen jó kis alsó szempillákat gyártottam. Ez a fajta jobban tetszik, mint a múltkori. Ezt fogom kipróbálni először.








Midori-sensei mi a véleménye a mai teljesítményemről?

Forrás: Kami-sama No Iutoori (Moegi Yuu)
 



 

2016. május 14., szombat

Step by Step ????

Nincs szerencsém az időjárással! Reméltem, hogy a hosszú hétvégén jó idő lesz és vidéken vígan fújkálhatom az MSC-t.
 

 


Se jó idő, se vidék, se fújkálás nem lesz itt kérem szépen!
 

 



2016. május 8., vasárnap

Step by step 1


Ma felavattam az új ecseteket!
000-ás ecsetet is vettem, de ahogy próbálgattam vele papírlapon dolgozni, nem voltam elégedett a vékonyságával. Fogtam hát a kis körömollót, és ahogy Anyu tanította még anno, szépen megritkítottam. Gyakorlatilag 3-4 szálból áll most az egész, az eredmény pedig csodaszép vékony vonalak.
Lánykámnak van egy színezős-rajzolós füzete, amelyben előre megrajzolt lányok vannak, akiknek aztán lehet sminket, hajat, szemöldököt stb. rajzolni, gyakorlatilag csak az orruk, a szemük és a szájuk van megrajzolva előre. Engedély után az egyik ilyen papírarcon próbáltam ki az ecsetet, miután egy nagy lapon már kiéltem magam. A végén jól megszoktam az ecsetet, s egész takaros kis szempillákat rajzoltam a füzetbe. Elsőre nem rossz, szerintem ebből ki lehet indulni, nem tűnik reménytelennek a helyzet.

Az alsó pillák az én műveim, a felsők eleve nyomtatva voltak.

 De a szemöldök! Jesszusom! Mint egy sörtekefe!


Pffffffwwww.....
Papírra rajzolni biztos egészen más, mint egy babafejre, de ahhoz nagyon jó, hogy az ember megszokja az ecset fogását és a vele való munkát. 

Pasztellkrétát is rendeltem, remélem a héten kézbe vehetem, s talán a hétvégén
azt is kipróbálhatom.


 


2016. május 7., szombat

A kezdet...


Na, mit tervezek?! 


Valójában nem tudom, honnan vettem az ötletet és a bátorságot, hogy magam álljak neki Estel és Milo kezeinek blusholásához. Sőt, az is megfordult a fejemben, hogy a face-up készítést is megtanulnám. Valószínűleg ebben sem leszek nagy tehetség, teljes bedobással is csak bodza szinten tudnám csinálni, a megszokott középszerűségemmel. Mégis beette magát ez az ötlet a fejembe, még álmomban is ecseteket és pasztellkrétákat nézegetek.

Ma lementünk a Művészellátóba, ami szerencsémre itt van szemben, pár háznyira. Sajnos nem találtam számomra megfelelő pasztellkréta készletet, csak pár ecsetet vettem, meg akril hígítót és száradás lassítót, akril festékem egyébként is volt itthon, mert szoktam vele régi bababútorokat felújítani Lánykámnak.

Azt hiszem, ebben a hónapban csak gyakorolgatni fogok, papírlapon, meg azon a kézpáron, amelyet Milo testéhez eredetileg kiadtak, s amely nekem nagyon nem tetszik. Jó nagy, van rajta felület.
A lakkozást nem szeretném itthon csinálni, mert nincs erkélyünk, a lépcsőházban sem szeretnék senkit mérgezni, várnom kell amíg lejutok hétvégén vidékre.

Nagyon kíváncsi vagyok mi lesz ennek az egésznek a vége, mert nem jellemző rám, hogy valamibe ilyen nyugalommal és fejetlenül belekezdek. Magamat is megleptem ezzel!


Szerintem, nagyon jól fogok magamon mulatni a következő időszakban! Majd itt közvetítek, hogy mit sikerült kreálnom! Könnyesre fogom magam nevetni!




2016. április 30., szombat

Kezet Milonak!


Ma van a születésnapom!
 


 











Ennek örömére vettem egy jointed hand-et Milonak. Azért neki, mert az ő kezeivel egyszerűen nem vagyok kibékülve. Az eredeti keze, ami a testhez van, hatalmas! Még Massához is nagy, pedig ő aztán elég magas. A másik kéz, amelyet kaptam hozzá és amely most is rajta van, már egy fokkal jobb, de még mindig nagynak érzem, csupán a szép blush teszi elviselhetővé.
Daminak szép a keze, Estelnek is, egyszer talán megpróbálkozom a blusholással is.

 
Szóval, születésnapi ajándéknak vettem Milonak egy szép ízületes kezecskét. Annyira örülök most!
 
 
 
"Príma áru!" - remélem ezt jelenti ez a kéztartás! :-)))
 

Tudtam, hogy ezt szeretnék venni, így nem volt nehéz erre gyűjtögetni, na meg nézegetni, hogy milyen kezek vannak...ÉS...már megint akkora mázlim volt! 20 dollárral olcsóbb most akciósan a kezecske, amit kinéztem, mint az eredeti ára, a szállítás pedig ingyenes!!!


Nagyon izgalmas!


Remélem, jó lesz Milo testéhez!


Jaj! Annyira izgatott vagyok!
 

2016. április 23., szombat

Milo első cipője


Hétfőn, névnapom alkalmából szerettem volna egy cipőt rendelni szegény Milonak. Elég régóta üldögél mezítláb! Jó ideje keresgéltem már, de az a pár cipő amelyik tetszett, épp nem kapható vagy méretben nem volt jó. Nem tehetek róla, de engem nagyon zavar, ha a cipő sokkal nagyobb, mint a baba lába. Még céges képeken is láttam olyan szandálokat, amelyeket még csak végig sem ért a modell baba lába, nagyon hülyén néztek ki, én nem tudnám ezt megszokni. Pár hét eredménytelen keresgélés után, rájöttem, hogy talán érdemes a lány cipők között is körbenézni, mert az SD fiú cipők, olyan nagyok, hogy még Dami lábára is jók lennének. Leekenél a lányméret jónak tűnt, de pechemre az ott lévő fiús cipők mind elfogytak. Végül visszatértem egy olyan cipőhöz, amely tetszett, csak hát…...csillog az orr-része. Aztán megbarátkoztam vele, feketében nem is olyan rossz, s Milohoz még illik is, rajta nem fog hülyén kinézni!

Kedden jutottam erre az elhatározásra, s egyből meg is rendeltem.

Ma szombat van és a postás ébresztett 8-kor, azzal, hogy csomagom érkezett. Leekere nem számítottam, hiszen csak kedden rendeltem, a közös rendelés lenne lassan aktuális, de arról tudtam volna, a helyi postaköltség vagy személyes átvétel miatt.
Persze, hogy Leeke csomagja jött meg! Elképesztően gyorsan itt volt! Mondjuk a csomagra "Doll Wig" volt írva, szóval pislogtam egy darabig, pizsamában, szemüveg nélkül, félálomban, hogy akkor most mi van? 

A méret pont jó, még van egy kicsi hely a lábának elől, de már Damira, akinek csupán 0,5 centivel nagyobb a lába, már nem jó. Lemértem a cipőt, s pontosan egyezik Leeke által megadott értékeknek, szóval ebben megbízhatóak.

Nagyon boldog vagyok! Annyira örülök, hogy végre van cipő Milo lábán!

"Doll wig" ???!!!

Így kotyogta végig az utat?!

A jól megszokott Leekes csomagolás.

Eddig jól néz ki!
Eredeti cégesen így néz ki

Csiniiii! Pont mint a céges képeken!

Tökéletesen passzol! Micsoda öröm, ha már egy vagyont fizettem érte!

2016. április 21., csütörtök

Random kép


Összedobtam Estelnek egy egyszerű felsőt. Először nem tetszett, mert hiába a szabásminta meg a leírás, valahogy nem olyan lett, mint a mintaképen. Ma viszont már nagyon tetszik, amilyen egyszerű olyan kis csinos. Estel nincs feldobódva, szomorkás ma az arca, igaz nagyon régóta kuksolt a fiók mélyén.


Dragon Doll - Ying Ying

Dragon Doll - Ying Ying

2016. április 2., szombat

Égi jel

Nem tudok belenyugodni a Teremtőnek tett ígéretembe, mert bár egyelőre még csak esélyem sincs arra, hogy egy újabb babára összegyűjtsem a pénzt, mégis csak sok az a „soha”.
Így amikor Lánykám megkért, hogy keressek vele négylevelű lóherét, azt mondtam, hogy ha találok egyet, akkor az azt üzeni, hogy az Úr elengedi nekem ezt az ígéretet.

Ekkor, egyből a kezembe akadt egy négylevelű lóhere! Ez túl megdöbbentő volt, és egyben hihetetlen is, így azt mondtam, ha még egyet találok akkor azzal azt üzenik az égiek, hogy; „Jól van, te ígéretszegő kis majom, legyen amit akarsz!”

Ekkor a második kis levél, amit a nagy kupacban megnéztem egy négylevelű lóhere volt!

Ezt már igazán nem lehet a véletlennek tulajdonítani, főleg, hogy ezután hiába mentünk kupacról kupacra egyetlen négylevelű sem találtunk.

Kicsit satnya, kicsit foltos de én találtam!