2015. május 24., vasárnap

Damasa arrived at home!!!!!!!


Damasa teste végre hazaért!

Volt egy kis ijedelem az elején, mert a nyomkövető szerint azonosíthatatlan volt a címzett, de mint másnap kiderült már kiszállítás alatt volt és igenis van címem, nem vagyok hontalan.
Így hát péntek este, egy kiadós esővel kísérve elmentem a postára. Sajnos a buggyant néni volt megint, aki Damasa fejekor is, aki szerint Korea nem külföld. Most egészen jól boldogultam vele, miután már ismerem, s azzal kezdtem, hogy ő kérdezzen, én válaszolok, minimális, lényegre törő szóhasználattal.
Fogalmam sincs, hogy honnan vettem, de azt gondoltam, hogy darabokban jön a test. Hát nem! A bazi nagy csomagot egyik kézben tartva, a másikban esernyőt szorongatva cipeltem haza a 4 kilós csomagot. Még jó, hogy egy utcányira lakunk a postától.

A vám minden számításomat felülmúlta, ahogy én számoltam a tájékoztatók alapján és ráadásul a paypalos magasabb árfolyammal, egy tizessel kevesebbet kellett volna fizetnem. A papírokon dolláról átváltottak eurora meg vissza forintra.....Elég kusza amit műveltek. Most aztán ott tartok, hogy a mérhetetlen boldogságomat, beárnyékolja a mérhetetlen bűntudat, hogy összességében mennyi pénzt fizettem ki egy nagydarab műgyantáért. Azzal vígasztalom magam, hogy ilyet tényleg, de tényleg, soha többet nem csinálok, illetve veszek.

Nem készíthettem annyi képet a dobozbontásról, amennyit szerettem volna, csupán harminc percem volt a kicsomagolásra és az élvezkedésre, mert indultunk vidékre egy rokoni össznépi találkozóra.
Pedig annyira boldog voltam, hogy remegett a kezem, hasam meg olyan hangokat adott ki, mint amikor a Hangyok bolygója elpusztult a Végjáték című filmben.

Ma jöttem haza, s már alig vártam, hogy jobban megnézhessem az új pasit a háznál.

Íme, az a pár kép, amit sikerült sietősen összehoznom;


Itt még a postán csücsültünk, de biztos, ami biztos készítettem egy gyors fotót, míg a buggyant néni a számítógéppel vacakolt és magában beszélt.

Itt pedig már alaposan megázva, de egyben!

Bubitenger…

Dollits doboza, Lányom szerint olyan,mint, egy fadoboz.



Doboz felnyitva…

Összeszerelési útmutató és pár ajándék kép, Dollits fejecskéiről.



Certificate

Owner name!

 
Pót gumizsinór, kampók és mágnes.

Szivacsember!

Alig mertem felhajtani a szivacsembert. Először csak a mellkasáról emeltem fel, aztán egyből elalélva vissza is ejtettem miközben nyüszítve óbégattam; "Istenem, de gyönyörű! Úristen, de szép! Ahhh..."

Csüccs, fel drágám! Az ülés azóta sem erőssége.

Most merje valaki azt mondani, hogy nem csini!

Férfiúi segítséggel és egy apró karcolással, de sikerült a fejet a testre tenni. Damasa végtelenül elégedetten és izzó szemekkel figyelte amint méregetem az arányokat, nagyságokat, színegyezést és minden apró részletet.
Estel épp csak 59 centije után hatalmasnak tűnik ez a test! Még szoknom kell a méretét, a mozgatását, még a nyikorgó hangját is. Emlékszem Estelnél is ugyan ez volt, idő kellett, amíg kitapasztaltam a testet, fura volt a kattogás, amit mozgatáskor kiadott. Akkor is volt bennem valami rossz érzés, hogy valami nem jó, de aztán pár hónap alatt egészen jól összecsiszolódtunk. Remélem Damasa teste is kézhez szokik majd, mert egyelőre nyiklik-nyaklik, nyikorog, és hanyatt vágja magát, a fejét folyton lecsapja.


 

2015. május 14., csütörtök

Damasa's body arrived home?????


Éljen! Éljen! Éljen!

Damasa úgy vonzza magához az új testet, mint a mágnes! 7-én rendeltem és már 12-én feladták! Juhéééé!

Mondjuk a vám most nem fog jól esni, júniusi költségvetésben szerepel. Na de, na de, majd csak megoldjuk. Pontosabban, majd Damasa megoldja ezt is! Muhaha!

De most komolyan! Elképesztően gyorsak voltak! Remélem, a szerencsesorozatom folytatódik!


 
 

Update
2015.05.15.

Kikészít ez a várakozás! Nincs is ennél rosszabb! A cél előtt nem sokkal, amikor szinte már érzem a markomban a csomagot!

A nyomkövető 13-a óta nem mutat változást. Nem vagyok jártas a légipostában, de ha 13-án gépre tették, nem kellene 15-ére azért ideérnie?! Vagy nem tették még gépre?!
 

Nyugalom! Mély levegő be! Lassan kifúj!

Lazulj el és lelki békédet megtalálva várd a postást!


 

Ooooommmm
 
Update
2015.05.16.

Nálam rendszeresen előfordul, hogy pont akkor borulok ki a várakozástól, amikor már éppen csak egy hajszál hiányzik a megvalósuláshoz. Valami ilyen történt most is.

Ma reggel végre jó hírek is fogadtak, ha az éjszakát már gégegyulladás fájdalmában fetrengve töltöttem, Damasa fejével szemezve, amit az asztalon felejtettem. Este még megbeszéltük, hogy milyen idegölő ez a várakozás és egyébként is irrgum-burrgom!

Na de, most már itt van Damasa teste! Wouuuuuuuuu!
 
 
 
Vámkezelésben nem vagyok gyakorlott, mert eddig mindig megúsztam, meg egyébként is olyan voltam, mint egy álmodozó kiscsoportos, nem foglalkoztam ezzel a kérdéssel, pedig olvastam róla, hogy van meg minden. Talán ennek a boldog tudatlanságnak köszönhetően nem is futottam eddig bele.

Most azonban ideje volt magamhoz térni, s legalább megjátszani, a komoly felnőttet, rádöbbenni, hogy ezt tudni kell ekkora összegnél már, s nem ér meglepődni, ha csak egy szép összegért akarják hozzám vágni a csomagomat.

Ha jól értelmeztem a vámkezelésekről szóló tájékoztatást, akkor elvileg a postán keresztül még várható a dolog.



Update
2015.05.18.

Woooooooooowwww!
Ma megérkezett a cetli a postától, hogy csomagom jött ÉS mivel nem várok mást csak Damasa testét EZÉRT Juhéééééééééjjjj és Igeeeeeeen!

Sajna ma már nem megyek el érte, mert akkor hajnalig babáznék, de ma érkezett meg az online továbbképzés anyaga is és a közelgő határidőre és a következő napok babázására tekintettel ma ezt szeretném befejezni. Önvédelemből így hát Damasa teste egy éjszakát kénytelen lesz élvezni a Magyar Posta vendégszeretetét és megvárni, amíg holnap 4 felé elmegyek érte.

 
Damasa elsötétedett tekintettel figyeli, amint gépelek.
 
- Nem tetszel nekem!


- Mire gondolsz?! – nézek rá, mint a ma született bárány.


- Valamit titkolsz.


- Éééén?! – vágok még ártatlanabb képet.

- Te bizony!

Egy ideig hagy tesztet tölteni, érzem szúrós pillantását a homlokom közepén, majd kijelenti:

- Megjött a testem!

- Ammm….

- Te tényleg azt hitted nem tudom, hol jár?!

- Hát….azt. – nem igazán megy a hazudozás.

- Nem vagyunk egy súlycsoportban!

Bűnbánóan csücsörítek a teszt felett.

,- Menj el érte! Kell nekem!

- Nem lehet, ma be kell fejeznem a tesztet. – fordítom meg, hogy ne is lássam a szemeit.

- Menj EL!

- Holnap!

- Indulj! És fordíts már vissza!

- Nem!

- Kell a testem!

- Nekem is kell a tested! Izé…már mint tudod, hogy értem!

Rásandítok az órára;

- Nézd már, nyolc óra! Ó, de kár! Bezárt a posta!

Damasa nem szól többet, de nem is szeretném megtudni, hogy mire gondol.

Update
2015.05.20.

Hááát…nem a csomag jött meg, alaposan el voltam tájolódva, csak egy levél a vámkezelőtől, hogy küldjek vissza egy kitöltött nyilatkozatot meg egy igazolást a kifizetett összegről.

Egy pillanatra megállt bennem az ütő, amikor megnéztem, hogy a cég mennyi összeget írt a csomagra. Az eredeti ár 15%-a volt csak rajta! Mivel még nem volt dolgom vámolással, pár pillanatra elöntött a riadalom, hogy akkor most mi lesz, ha elküldöm az eredeti számlát. Dühös is lettem, mert egyáltalán nem kértem a céget, hogy írjon kevesebbet a csomagra, pont azért, mert nem bírom az ilyen „sunyi” dolgokat, ha rákérdeznek, nem tudok hantázni, szerintem még a gépelt levelemen is érződne, hogy sántikálok valamiben. Ráadásul erre az alacsony összegre lett biztosítva a csomag, így ha történik vele valami, akkor sokat veszíthetek rajta.

Egyszóval, nem voltam boldog, amikor megláttam a csomagon feltüntetett összeget.

Ma átfaxoltam a paypal számlát, meg a kitöltött nyilatkozatot, s most várok. Vagy arra, hogy visszaszóljanak mit csináltam rosszul vagy, hogy megjöjjön a csomag. Szerintem ebből már nem lesz semmi, legfeljebb jövő héten. Talán.

 
Megálltam Damasa előtt elégtétellel az arcomon!

- Hogy is volt?! „Te tényleg azt hitted nem tudom, hol jár?!  Cöcöcö….. Úgy tűnik, mégis egy súlycsoportba tartozunk!

Damasa dühösen villogtatja a szemét a sötét sarokban. Biztosra veszem, hogy ezt még visszakapom.
 

 

 

 
 
 

2015. május 8., péntek

Cipőcske 2


Ezt a cipőcskét legalább egy hónapja gyártom, mert soha nincs annyi időm, hogy egy ültő helyemben megcsináljam. De most végre elkészült! Egy teljes szett rész lesz, amihez farmernadrág, fehér, ejtett vállú felső, és egy aranyszínű táska tartozik majd....majd, ha lesz időm befejezni.


2015. május 7., csütörtök

Damasa’s body


Megvan! Megszereztem! Enyém a szépséges, nyálcsorgató Dollits test!


 
 
 
IGEEEEEEEEN! Wouuuuuw!

Damasa egy igazi szexi férfiállattá válhat végre, s ebben csak a Magyar Posta és az én nulla testösszerakási tudásom akadályozhatja meg. Hehehe!
 
 
 

2015. május 6., szerda

Virágfejű Tündér


Gyermekkorom egyik kedvenc meséje nyomán szabadon nagy unalmamban!
Az eredeti mese címe "A virágfejű ember", de nekem valamiért tündérnek maradt meg, lehet azért mert szebben hangzik és a Virágfejű ember a mesében a tündérek fejedelme.
(Yaoi ordeneseknek más történetből is ismerős lehet a neve.)




Illyés Gyula, Hetvenhét Magyar Népmese, A virágfejű ember
Részlet

"Volt egyszer, hol nem volt, hetedhét országon, meg az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy király. Annak a királynak volt egy fürdőszobája. Ahogy egyszer reggel fürödni ment, észrevette, hogy milyen kevés víz van a fürdőjében. Másnap reggel, mikor ment, már semmi vizet sem talált, s nem tudott fürödni. Azt gondolta, hogy hanyagok voltak a szolgái, össze is szidta őket. De a szolgáknak megvolt a bizonyítékuk, hogy este rendesen telemerték a kádat vízzel.
Akkor a király elrendelte: egész éjszaka őrizze a fürdővizet egy katona.
Hiába minden, éjszaka valaki mindig kifürödte a vizet. Akkor mással próbálkozott a király. Kimerte mind a vizet, s megtöltötte a fürdőt színültig pálinkával. Abba üljön bele valaki! Másnap reggel a szolgák ott találtak valóban elaludva egy gyönyörű szép daliát. Olyan szép volt, hogy az egész világon nem lehetett volna párját találni. Annak mindene virág volt. Még a fején is hajszál helyett egy-egy virág virított."
 
 
A mesekönyvben lévő kép


 

2015. május 1., péntek

Lánykám rajza

Lassan 8 éves lányom alkotása. A héten kezdett manga fejeket rajzolni. 😊
 
Ha felnő, majd én írom a sztorikat ő meg megrajzolja. Isteni páros leszünk! (hehehe)


2015. április 29., szerda

"Szárnyát vagy a combját?"


Napok óta csak a Wu fejjel foglalkozom. Úgy érzem egész jól áthangolódott, már nincs „idegen” érzésem. Közben rájöttem, hogy engem a fejek érdekelnek a legjobban. Nagyon gáz lenne, ha csak a fejeket gyűjteném?! A testek nem igazán érdekelnek, gyakorlatilag amolyan „kell” tartozékoknak tekintem őket /ráadásul soha nem vagyok velük megelégedve, kivéve egyelőre a méregdrága Dollitsos testet/.

Teljesen boldog lennék egy kupac szépen megalkotott, face upos fejecskével.

Legszívesebben Dollzone Oliver fejét is hazahoznám. Már csak holnap lehet rendelni és vége. Még mindig fáj a szívem érte. De nincs mese, most már tényleg Damasa következik, végül is a 2015-ös évet neki szántam.
Még a gatyám is rá fog menni, de Damasa az Damasa, neki mindenből a legjobb kell.



2015. április 23., csütörtök

Wu arrived home


Wu hazaért! /Elfdoll Wu/
Már nagyon vártam, szerettem volna minél előbb a kezemben tartani. Kíváncsi voltam milyen nagy, mekkora lesz a többiekhez képest, mert kisebb 60-as testre tervezem tenni.

Kétszer kellett visszamennem a postára, mert még nem volt ott a csomag. Ezt a húzást Damasának tudom be, mert nem örült, hogy a babás pénzből, ami most inkább „Damasa teste” feliratot kaphatná, vettem el Wura az összeget.
Itthon aztán izgatottan kezdtem a csomagbontást. Ez mindig nagyon élvezetes része a babázásnak. Minden réteg után nagyot dobban az ember szíve, hogy mikor fogja meglátni a babát.
A fej gyönyörű, face up nélkül is. Egyetlen kedvlohasztó a tisztasága volt, és hogy a szagokból ítélve dohányoztak a közelében, na de itt volt az alkalom azt a mosogatószert kipróbálni, amit eleve babatisztításra vettem.
Nagyon szépen lesikáltam, friss és gyönyörű lett.

 Még nincs határozott elképzelésem a kinézetét illetően…. illetve van, csak még nincs annyira letisztulva, ahhoz, hogy megvalósítsam. Karakter elképzelésem van, amiatt fogott meg az arca is, de azt is jelenleg csak a megihlető zenén keresztül mutatnám meg.


 

Neve sincs még szegénynek, az Yvesben gondolkodtam eddig, egy szuper yaoi történet nyomán, de majd meglátjuk mennyire tetszik neki, vagy illik a végső kinézetéhez.

Kicsit idegen közöttünk még a légkör, de majd csak megszokik nálunk, s mi is őt.
 
Néhány kép Wu érkezéséről;

 


Cipősdoboz újrahasznosítás!
Újságpapír újrahasznosítás a lehető legjobb módon!
Ááááááá.......
Igen, igen, igen....
Ááááá...egy újabb réteg!
Csini!

Óóóóóóóóóó!
Essünk túl rajta!
Elképesztően szép!
Elfdoll Wu










 

 





2015. április 18., szombat

Mit tetteeeeem?!



Ó jaj! Ó jaj! Mit tettem?!

Névnapom alkalmából ma behülyültem és vettem egy fejet!

Nem szegény Olivert, mert őt beáldoztam Damasa testéért, hanem egy Elfdoll Wu fejet, második tulajtól.

Nem most láttam először a hirdetését, de nem vettem a fáradtságot, hogy megnézzek céges vagy más tulajképeket róla.
Ma megtettem. (sajnos!)

Gyönyörű!!!! Még Crystalnál is jobban tetszik, pedig ő lett volna a harmadik áldozatom.

Most aztán nulla hibridelési tudással két lebegő fej tulaja is vagyok. Damasa meg csikorgathatja a fogát, mert egy kis pénzt elvettem a babakasszából. Az a pénz már ugyan nem oszt, nem szoroz Damasa testét illetően, annyira jó áron adták a Wu fejet (szinte már gyanús).


Teljesen elment az eszem! Azt hiszem túl sok likőrt ittam ma. Most már mindegy! Ha így alakult, akkor így alakult, legyen!
Várlak haza sok sok szeretettel!
Damasától ne félj, csak a szája nagy és a testével sakkban lehet tartani.
Estel mindig nagyon kedves, örülni fog neked!
Nevet meg majd együtt választunk!
Nem lesz olyan rossz nálunk!


/Nem a saját képem, a netről szedtem./
 



2015. április 11., szombat

Damasa démoni ereje


Damasa kezd félelmetes lenni!

 
A múltkori holdfogyatkozás alatti felszólítást, miszerint ne csak a testét tegye elérhetővé, hanem pénzt is szerezzen hozzá, úgy tűnik komolyan vette.

 
Felkértek egy kiadvány lektorálására, amiből azért folydogálni fog egy kis plusz pénz, ráadásul ma felhívott Anya, hogy egy csinos összeghez jutott adna belőle, ha szeretném.

Szegény Damasa még nem tudja, hogy nem fogok más pénzén testet venni, főleg nem Anyáéból, sőt még a sajátomból is lelkiismeret furdalás közepette fogom majd kifizetni. Annyira drága az a test (főleg ha az esetleges vámot is ki kell fizetnem), hogy bántja a jóérzésem.

 
Napok óta próbálom magam lebeszélni a Dollitsos testről és rábeszélni egy Dragon Dollosra vagy legalább a Loongsoulosra, hasztalanul.
Miért vagyok ilyen csökönyös?!


2015. április 8., szerda

Ami kiverte nálam a biztosítékot....

Az alábbi firkálmányt a Nem csak Rizsa fészbuk oldalán lehet(ett) olvasni. Sajnos nem adták meg a lehetőséget, hogy közzétegyem a hozzászólásomat. Emiatt ha máshol nem, de itt megteszem, mert felháborítónak tartom amit írtak.



Íme a "nagyszerű" firkálmány a Nem csak Rizsától;

"18+-os, TLDR tartalom, arról, hogy Petya felháborodott

Sajnos nem ismerem a babapiacot, de úgy tűnik, hogy van fizetőképes kereslet ezen a területen. Az alábbi képeken például a Loongsoul nevű cég babái láthatóak, felöltöztetett állapotban.
Ugye milyen szépek?
Ezek a babák már-már gyönyörűek, a kidolgozásuk precíz, számtalan lehetőség van a baba mozgatására, a csípőtől a mellkasig, helyenként az ujjak külön-külön mozgatásáig. Mondom, elvitathatatlanul jól tervezettek. A mér
etük 50-70 centi.
Eddig semmi gond.
Egy babatest, ruha nélkül 100-300ezer forint körül van.
Ez se gáz, aki akarja, fizesse ki.

De: a test arányai egy gyerek arányait tükrözik, még azt is eltúlozva. A távol-keleti animációs kultúra erre épül, a pszichológia pedig rég feltárta, hogy a kisgyerekkor testi arányai szimpátiát és együttérzést váltanak ki a normális emberből. Nyilván a növelik a vásárlási kedvet is - de ez, ilyen ábrázolásban már perverzió.
A lányok teste ugyanis háromféle mellmérettel kapható. Gyerek- vagy kamaszmell(!), normális(?) és plasztikázottan hatalmas. Csak linket teszek, hogy a facebook ne szűrje meg a tartalmat a szabályok megsértése miatt.
http://www.loongsouldoll.com/…/lo…/webimg/bjd/42/body/16.jpg

Ugye most már van egy kis fogalmatok arról, hogy mi az, ami miatt ez szerintem túl van tolva. A nemi szerveket a lánybabákon rózsaszínre színezték, a gyerektest-arányokhoz orbitális csöcsöket társítottak, megfestve, erősen kiemelve a mellbimbót.
Ez itt pedofília. Nem burkoltan, nyíltan az.

Persze nem csak lánykatestek rendelhetők. Van fiúbaba is, izmos, a kidolgozottabbaknak az alkar erezete is látszik. A has kockás, a fej rajzfilmesen androgün. Összességében trendi fiúkák kaphatók - naná, hogy pénisszel.
Egyes modellekhez rendelhető péniszkollekció is, amely a merevedés több különböző fokozatát ábrázolja, két különböző péniszhosszal. Ez a babákhoz illeszthető, itt linkelem is:
http://www.loongsouldoll.com/Product_Show.asp?id=337

Tökös, mi?

Nyugodtan mondhatom, hogy kevés dolog vált ki belőlem viszolygást. A szerkesztőségben szegény Petrát többször is kínoztuk már azzal, hogy plasztikusan és belemenősen ecseteltünk a konvencionálistól erősen elhajló dolgokat Viktorral - de ez a babadolog, ez megrémiszt. Petra nemkülönben kiakadt.
Kategóriája szerint egyébként ez a termék felnőtteknek szól. A besorolása a különféle online piactereken ebbe a kategóriába esik. A keresletről pedig annyit, hogy az egyes nagyobb terjesztőknél az óránkénti egy-öt megtekintés általános. Vagyis ezek a termékek népszerűek.


Aggasztó.


Nem Csak Rizsa fényképe.






És most jöjjön a hozzászólásom, vágatlanul, úgy ahogy második dühömben leírtam;

"Egy kis időbe beletelt, mire fel tudtam dolgozni eme irományt, bár még most is mérges vagyok miatta. Igen, sajnos nem ismeritek a babapiacot, s ezért véleményt mondani róla olyan súlyos vádakkal, hogy ez pedofília, igen nagy hiba!
Én nem vagyok pedofil!!!
Kikérem magamnak, hogy ilyen jelzővel illessenek, csupán azért mert babákat gyűjtök. Eszembe se jutott soha olyan perverz gondolat a babákról, mint amit az irományotokban felhoztatok, s megdöbbent az az erőltetett gondolatmenet, amellyel megpróbáltok a bjd és a pedofília közé egyenlőségjelet tenni.
A gyermektestre való fókuszálásotok pedig egyszerűen érthetetlen számomra! Az én közel 60 centis lány babám testén nincs semmi gyermeki, aki ezt mondaná rá, azt egyszerűen kiröhögném. A fiútestek többségén nem lehet cserélni a férfi „alkatrészeket”, nem kellene egyetlen céggel példálózni, mintha azzal mindent megmutattatok volna. A mellmérettel semmi gond nincs. A valós életben is vannak kis és nagymellű nők, miért ne választhatnának a bjd vásárlók aszerint, milyen karaktert vagy életkort szeretnének megvalósítani. És itt van az a pont, ahol ti már nem fogjátok érteni, miről van szó (bár az irományotok alapján eddig sem), mert nem vagytok benne ebben a hobbiban. A nemi szervek beszínezése egyáltalán nem alap, s ha van is, az nem csak annak a régiónak a kiemelésére szolgál, az egész test kap egy body blusht, amitől még élethűbbé válik a test, esztétikailag szebbé.
Felnőtteknek szólnak?! Igen mert sérülékeny mesterművek, nem vigyázatlan gyermekkezekbe valók! Szerintem az aggasztó, hogy a nemi szervekre, „orbitális csöcsökre”, mellbimbókra fókuszáltok, s a gyűjtők számára (s nem szexuális játékszereknek szánt) készített babákról nektek csupán a szexualitás jut eszetekbe.
Viszolygást vált ki belőletek a bjd?!
Belőlem meg az, hogy egyáltalán eszetekbe jutott ezekről a képzőművészek által készített gyönyörűségekről az, amit leírtatok.
El lehet gondolkodni, hogy ki is a perverz!"
 
 

2015. április 4., szombat

Dollits, I love you and I hate you


Fel vagyok dúlva!

Megint Dollits miatt picsogok pár órája! Ma spontán ránéztem az oldalukra miután továbbra sem vagyok kibékülve a rendelkezésre álló fiútestekkel (hiába, nem tudok megalkudni ebben sem). Erre mit látok!!!!

Újból elérhető szerelmetes álomtestem! Halleluja!















De az ára .....Eeeehhhh???!!!

Ezek folyton borzolják az idegeimet!

Most aztán fel van adva a lecke pénzügyileg. A fene sem tudja, hogy meddig lesz elérhető ez az álom és utána mikor lesz megint. De ennyi pénzt most hirtelenjében összekaparni elég necces. Nem szeretnék vésztartalék nélkül maradni.

Meg egyébként is!!!!!! Egy test, hogy kerülhet ilyen rohadt sokba?!



Damasa itt „ül” a gép mellett és vádlón néz rám.

- Sajnálod tőlem azt a testet?!

- Nem sajnálom, sőt én lennék a legboldogabb, ha megkaphatnád, de…khmmm….igen költséges lenne beszerezni.

- Azt mondtad a napfogyatkozáskor, hogy ha testet akarok, akkor most itt a lehetőség, hogy elintézzem magamnak. Én elérhetővé tettem! Most te jössz!

- Igen, de pénzt is szerezhettél volna hozzá!

- Részleteket nem mondtál.

- Nem ártott volna. De ha már itt járunk, ma holdfogyatkozás van, nem segítenél most ebben az ügyben is?!

- Nem vagy túl nagy hasznomra ugye tudod?!

- Igen….de azért segítesz?!

Damasa duzzogva félrenéz.

- Tch…





 

2015. április 2., csütörtök

Doll-Zone 1/3 boy doll Event :-((((((


Nehéz helyzetbe kerültem! Doll-Zone leáll jó pár 1/3-os baba gyártásával, sajnos köztük vagy egy igen nagy kedvencem, Oliver is. Annyira a szívemhez nőtt, hogy az utolsó pillanatig benne gondolkodtam Estel után, csak decemberben ütötte ki a nyeregből Damasa, a maga követelőző módján. Nem tudom mit tegyek! Nincs pénzem egy egész babára, mert most tényleg vannak fontosabb dolgok. Akármennyire is imádom a bjd-ek, azért belátom, hogy a prioritásban most nem ők állnak legelöl. A fejet még meg tudnám venni a tartalékpénz megbolygatása nélkül……De most legyen még egy lebegő fejem?! ÁÁÁÁÁ! Mi a fenét tegyek?! Hagyjam Olivert elveszni örökre, s vele együtt azt a szomorú karaktert is, akit ő ihletet vagy legalább a fejét szerezzem meg, miközben fogalmam sincs a hibridelés rejtelmeiről, s arról mikor telik majd két testre is?!




Doll-Zone, miért tetted ezt velem?!