2015. október 11., vasárnap

Halloweenre készülődve


Estelt ma sikerült, egy kivételes üres fél órában, átöltöztetni a közelgő Halloweeni babatalira. Már csak az apróbb igazítások vannak hátra.

Damasa nem akar jelmezt, kikéri magának, hiszen ő eleve démon. Én ugyan szívesen beöltöztetném angyalnak, az irónia kedvéért, de inkább nem piszkálom, mert még sorsszerű szerencsétlenség ér.
 


2015. október 9., péntek

Damasa végre ruhában!

Végre valahára Damasát sikerült tetőtől talpig felöltöztetni!

Azt hittem már soha nem jön el ez a nap és örök életére egy szál fütyiben fog feküdni a komódban. Babatalira sem vittem el emiatt (utólag belátom, hogy el kellett volna).

Alice’s collectionstől rendeltem egy pár csizmát és egy nadrágot, amolyan kísérlet jelleggel, hogy mennyire jók a méretek a Dollits testre.
Egyelőre maradtam a fekete színnél, végül is egy karasu tenguról van szó.

Nagyon lassan ért ide a csomag! Kínai postás barátaink nagyon sokat ültek rajta, már kezdtem azt hinni, hogy gyakorlatilag eltűnt.
Hosszú várakozás után, azonban tegnap végre kibonthattam.
Izgultam nagyon, hogy jó legyen a méret, ha már ilyen sokat kellett várnom.

Kicsi csomag, féltem, hogy eltűnik útközben

Meglepetés szívecske

Ajándék tisztító szivacs. Puszi érte!

A nadrág nagyon jól áll! Nem túl passzos, de nem is túl bő, a hossza pont ideális, a derék résznél szépen illeszkedik, Damasa fenekén pedig nagyon nyálcsorgatóan áll.

 A csizma is jó méretben, attól tűnik kissé nagynak, hogy hosszúkás az orra, de ez a méret már nem szúrja a szemem, mint a múltkori, amit gyorsan tovább is adtam. Szeretnék, majd még egy kerekebb formájú cipőt is, de nem azért mert ez most nem tetszik, hanem mert hajt a „még tökéletesebbre” érzés.

Egyetlen meglepetést az oldalán lévő díszítés okozta. A céges képen teljesen más van, és valójában nekem pont ezért (is) tetszett meg (tudom, tudom, kisebb eltérések előfordulását jelezték az oldalon). NA DE, kérem szépen, ami helyette jött, az egy koponya csontokkal, amitől egy törpe kalóz csizmájának tűnik.

Az eredeti Alice's Collections kép

Khmm...így nem annyira tetszik

Szerencsére könnyen levehető és reményeim szerint ki is lesz cserélve…egyszer….valamikor...valamire.

Összegségében nagyon csini lett a végeredmény! Damasa kapott még a nyakába egy sötétbarna, fekete sálat, hogy kicsit megtörjük a homogén feketeséget. Sötétszürke, rojtos sálszerűséget képzeltem el még hozzá, s valami kabátféle még hiányzik róla.


Lassan, de azért haladok Damasával. Tényleg övé lett a 2015-ös év, s nem túlzok, ha azt mondom, hogy a gatyám is ráment, mire eddig eljutottunk. Nem bánom, mert most olyan - mondjuk úgy - életváltásba kezdtem, amely nagyon sokáig nem fogja lehetővé tenni, hogy még egyszer ilyen összegben legyen babám. Ha most nem valósítottam volna meg Őfelségét, akkor valószínűleg soha nem is sikerült volna.
Feszített spórolással, de Damasa egyben van, megveregethetem a vállam és tovább őrlődhetem a face-up kérdésén.

 

2015. szeptember 27., vasárnap

Béna fotó sztori 2


 
 



 
 

 






 
/MJ: IOS Anarmonia head + Dollits D.A.D body/
 
 
 
 
 
/MJ: IOS Anarmonia head + Dollits D.A.D body/
 
 
OMAKE
 
/MJ: IOS Anarmonia head + Dollits D.A.D body/
/MJ: IOS Anarmonia head + Dollits D.A.D body/
 
 
 

2015. szeptember 11., péntek

Kívánságlista


Bár anyagi téren most másfelé kell koncentrálnom, azért a bjd babák nézegetését nem hagytam abba. Egyszer majd csak újra összegyűlik a pénzem.

Akik egy ideje, változatlanul tetszenek és vehetjük akár úgy, hogy ők vannak a kívánságlistámon;

 
Doll Zone Oliver

Ahhhh, igen…Nagy kedvencem! A sokk után, hogy állítólag Doll Zone megszünteti, de az oldalukon mégis lehet kapni face-up nélkül a fejet, több mint jel a sorstól, hogy ugyan legutóbb elmulasztottam, most mégis itt van az orrom előtt, utolsó lehetőségként. Annyira, de annyira kísért a gondolta, hogy megszerezzem!
Az egyetlen visszatartó erő, hogy nekem a gyári face-uppal tetszett és félek, hogy más face-uppal nem fogna meg.

 



Dollits Miso

Legújabb kiszemeltem!
A megjelenése óta imádom, egyszer hazahozok egyet az tuti! Nagyon tetszik az a vidámság, ami belőle árad, főleg, hogy a legtöbb bjd babára egy ilyen széles mosoly egyáltalán nem jellemző. A nyuszis ruha pedig még cukibbá teszi az összképet.

 




Ringdoll Crystal

Imádnivaló az arca, a csöpp álla! Egy ilyen kis cukiságot muszáj lesz haza hozni és megszorongatni.

 


 
 
Ringdoll Dracula

Nem hiszem, hogy van olyan yaoi fan, aki ne szeretne otthonra egy saját bejáratú Iason Minket. Én is szeretnék! Ringdoll Draculájában látom a lehetőséget. A céges festés tökéletesen visszaadja azt az arckifejezést, amit szeretnék, csupán a sötétebb árnyalatok miatt estem gondolkodóba.

Ringdoll Dracula



Doll Zone Ginger

Annyira pici, annyira cuki azzal az elnéző, jóságos tekintetével, hogy muszáj lesz hazahozni egyszer!
Fiú lesz és Masunak fogják hívni.
 
 
 



2015. szeptember 5., szombat

O

Ma nagyon fáj az élet!














2015. augusztus 29., szombat

Spontán összeborulás


Leültettem az íróasztalra két egyben lévő babámat, s bár nem egy párnak lettek kitalálva egy spontán borulás és egy pici rásegítés után igen romantikus összkép bontakozott ki. Már Damasa érkezésekor is tapasztaltam, hogy nagyon jól kijönnek egymással, van köztük valami vonzódásféle.
/Aki nem e hobbi foglya, az most nyugodtan nézhet hülyének./
Ennek ellenére továbbra sem szánom őket egymásnak.
Bocsi drágáim, ez van! Sorry!







Rossz minőség, de azért szeretjük!



Lábak tengere….Hm…Valahogy ez jobban nézett ki élőben.










Újabb ruha Estelnek


Olyan kedvemben voltam mostanában, hogy egy csipkés, tüllős ruhát szerettem volna látni Estelen. A turiban találtam is egy babaszoknyát, amelynek az anyaga nagyon megtetszett. Hetekig sajnáltam szétnyírni, de végül olyan hangulatba kerültem, hogy megtettem és rittyentettem egy ruhát Estelnek.

A hajam égnek állt a végén, mert a világoskék jelölőkréta nem jött ki a tüll rétegből. Agyon sikáltam és mostam a ruhát, de csak halványodott, végül kínomban fehér krétával rádörzsöltem, de halványan még mindig látszik. Legalábbis én látom.

A képen nem látszik, de ezüst szálakkal van átszőve a fekete gumiderék.



 Ahogy nézegettem Estelt az új ruhájában kényszert érzek, hogy egy csipkecipőt készítsek hozzá. Azt már tudom, hogyan fogom a kinézett csipkeanyagot megkeményíteni, de a részletek még nem álltak össze a fejemben.

Jövő héten visszamegyek dolgozni, vége a nyári szabadság dömpingnek, gyakorlatilag nem is maradt szabim, a suli is kezdődik Lánykámnak, szóval nem hiszem, hogy sok időm és energiám lesz BJD-s dolgokra.
Pedig!
Pedig végre kitaláltam, milyen stílusú ruha kell Damasának, s azt én szerettem volna megvarrni.

2015. augusztus 26., szerda

Damasa's new eyes (Niuky+)


Megérkezett Damasa új szeme! Kisebb karakterváltáson estünk át, amely az utolsó löket volt, hogy lecseréljem az előző Ersa Florás szemet, amely sajnos nem úgy nézett ki, mint a céges képen. Most 12-es szemet rendeltem, kisebb írisszel, egérszürke színben. Nagyon jól néz ki behelyezve és most először éreztem azt, hogy hiányzik Dami arcáról a face-up. A képeken a régi Ersás szemmel, míg élőben az új kisebb íriszű, szürke szemmel néz ki jobban.

Nem lesz sok babám az már biztos, mert még az itthon lévők is olyan lassan állnak össze, hogy az hajmeresztő.
 
 
Niuky készítette, ezer hála érte
 
Sötétebbnek látszik behelyezve, mert Dami szemrése nagyon keskeny, nehéz rendesen lefényképezni.
 








2015. augusztus 25., kedd

Szekrény felújítás


A napokban megpróbáltam felújítani a régi Barbie szekrényemet, mert Lánykám már nem a Barbies generáció, hanem a szörnyű Monster High babákkal játszó, azokhoz pedig a bugyirózsaszín bútor nem illik. Alapjában véve sajnáltam volna befesteni a szekrényt, de mivel az ajtók egyik fele kezdett sárgásan elszíneződni, ezért elrontani nem nagyon lehetett. Mivel nem bíztam benne, hogy túl szép lesz a végeredmény, nem csináltam az eredeti állapotról képet (sajnos). DE! Határozottan jól sült el a dolog! Akrilfestéket használtam, és sima színtelen körömlakkot (az volt itthon, na) az ajtógomb és a szekrényajtót díszítő minta lakkozásához. A régi, elrongyolódott, fehér függöny helyett, fekete kristálytüll függönyt tettem.

A szekrényben lévő fiókokat hagytam meg csak eredeti színűre, mert jól mutatnak a lila környezetben. A felső polcot, amelyhez az akasztórúd hozzá van rögzítve még meg kellene találni az őskáoszban, de azt is lilára fogom festeni, a fogasok úgyis rózsaszínek.
 
 


Az egész szekrény olyan rózsaszín volt, mint a fiókok, és sok helyen sárgásan elért a műanyag.

2015. augusztus 18., kedd

Jegesmaci mamusz


Tettem egy első, de nagy lépést az önállóság felé, amit sok apró fog követni, több éven keresztül!  DE!! Nagyon boldog vagyok! Bár szó mi szó, kicsit előbb is eszembe juthatott volna a dolog…na, de ami késik nem múlik!

Emiatt az elmúlt hetekben eléggé elfoglalt voltam, szegény babáimra már nem is nagyon maradt idő, pedig nagyon hiányoztak. Egy-egy estébe nyúló munka alatt egyiket, másikat magam mellé ültettem. Elképesztő, hogy mennyire képesek hatni az emberre. Elmondhatatlanul jó érzés őket nézegetni egy nehéz nap után, olyanok, mint a friss szellő.

Szombaton volt végre időm befejezni a jegesmaci mamuszt, amit még előző hónapban kezdtem el. Próbáltam mosható változatot létrehozni, így a belső filcbélést textilragasztóval rögzítettem és minden mást varrtam és/vagy ragasztottam. A szemeket damillal csomóztam a helyükre, a csomóra kellene egy kis ragasztót kennem, hogy ne csússzon még véletlenül sem szét.

Tök cuki lett!

 
 
 
 

A talp rész
 
Aztán jött a felismerés, hogy megint készítettem valamit, de minek?!
(azért mert boldogság volt megcsinálni)






Már van egy nyuszis mamusz, a jegesmacisat azért készítettem, mert kihívás volt jobban, tartósabban elkészíteni, de most, hogy pontot tettem az ügy végére már a következő ötleten jár az eszem.  /békásat szeretnék, hehe/



Ui. és nem túl vidám
Már megint rángatja, kínozza az a hülye kurva a kisgyereket a Nagymezőben! Komolyan, ha egyszer utolérem szétverem a fejét. Az a bazi nagy szerencséje, hogy nem hagyhatom egyedül a lakásban a gyereket, múltkor meg, amikor egyedül voltam, mire leértem, eltűntek a Weiner Leóban.


UPDATE
2015.08.24.

Hosszas rágódás és szívfájdalom után, elhatároztam, hogy eladom szegény macis mamuszt. Cuki és imádom, de csak a dobozban heverne, használatlanul. Féltem feltenni a minipiacra, mert nem hittem, hogy bárkinek is kellene, de ahogy felkerült, egyből jelentkezett valaki, hogy elvinné. Végül 30 percen belül le is beszéltük a részleteket, méreteket és el is vitték. Nagyon boldog voltam, bár kicsit félek is, hogy használva milyen rejtett hibák jönnek majd elő. Nem eladásra szántam, de ettől függetlenül próbáltam precíz munkát végezni. A cél az volt, hogy egy olyan mamuszt tudjak készíteni, amelyik legalább egy gyengéd kézi mosást kibír. Remélem nem lesz vele semmi gond és élőben is tetszeni fog a vevőnek.