2019. február 27., szerda
2019. február 17., vasárnap
Új ecsetek, lakk és sok sok tépelődés
Sikerült szuper vékony ecsetekre szert tenni az Úristen! Festek! boltból. Vettem 30/0 és 20/0 ecsetet is. Azt reméltem (bár van itthon ezeknél is vékonyabb műkörmös ecsetem), hogy majd tudok vékonyabb vonalak húzni.
Hát, nem tudok! Ez is mutatja, hogy egy klassz ecset semmit sem garantál önmagában. Nem látok fejlődést a festéseimben, pedig a fő cél ez volt amikor elkezdtem másoknak festeni. Túl vastagnak, túl erősnek, durvának érzem a festéseimet. Elégedetlen vagyok újfent.
Tamiya lakkot is sikerült beszerezni. A mostani Revell lakk is jó, bár nehezebb elérni vele nagyon fényes, vízes hatást. Tamiyát használtam a legutóbbi fejnél és tényleg szuper fényes a végeredmény. Így az ajkakat Tamiyával, a szemnél Revellel dolgoztam. Ez jó kombinációnak tűnik.

Minifee Chloe
Az első festés hólyagos lett. Még nem jártam így. Kénytelen voltam újrafesteni. Másodszorra meglepően jól haladtam, s mivel a tulajnak tetszett az első face-up, megpróbáltam hasonlóra festeni.
Még mindig nem tudom hogyan lehetne hajszálvékony szempillákat festeni, pedig már van hiperszuper 30/0 ecsetem is. Csak a képességem nincs meg egyelőre, hogy használni tudjam. Remélem egyszer sikerül szebben festeni.

![]() |
| Minifee Chloe Owner: Yika Face-up by Me (Bdz.) |
![]() |
| Minifee Chloe Owner: Yika Face-up by Me (Bdz.) |
2019. február 11., hétfő
2018 tervezet értékelés
Tavaly készítettem egy éves tervezetet. Nézzük mit tudtam ebből megvalósítani, miben tértem el tőle, mivel bővül útközben.
2018 tervezet
1. Általános fogadalom
1. Tovább mélyedni a varrás tudományába. Ez részben valósult meg, de ősztől inkább fejeket festettem.
2. Titok! Maradjon meg az én kis titkomnak! Ez meg még annyira sem sikerült!
2. BJD
Mindenki
- Szabásminták kidolgozása. Egy része már készen van, de nem teljes a készlet. Nem igazán sikerült megvalósítani.
Hanor
- Szeretném ebben az évben hazahozni. Ez nem valósulnt meg, mert 04.16-án megrendeltem egy másik babát. Igaz a test valószínűleg Hanor tulajdona lesz a jövőben.
Damasa
-Új face-up, immár harmadszorra, bár a mostanit is imádom egyelőre. Pipa!
- Bőrdzseki Pipa!
-Fekete bakancs Pipa!
-Haj igazítás
-Ruhák minden mennyiségben Részben sikerült!
Milo
-Face-up frissítés Pipa!
-Ruhák minden mennyiségben
Misha
- Marad vagy megy vagy csak fejcsere? PIPA
Misha testét eladtam augusztusban és végül vele együtt ment a fej is. Lelkileg nem volt könnyű az elválás, de mivel gyorsan történt, nem volt időm picsogni.
-Cipőőő!!! Pipa!
Estel
-Új haj
- Alapos, teljes testes csiszolás Pipa!
- Legalább egy szett elfogadható minőségű ruha.
3. Fotók
Ebben nem vagyok olyan jó, de azért szeretnék több képet készíteni róluk. Ha nem is készítettem több fotót, beszereztem egy mini fotóstúdiót, ami nagyon jól bevált.
4. Társaság
Na, igen. Ezt idén feladom. Nem igazán sikerült barátokra szert tennem a hobbin belül. Lazaapa és anyám szerint öreg vagyok hozzájuk, nem tudnak velem mit kezdeni. Lett pár új BJDs ismeretségem, de a csoportból kiléptem és meglepő módon nem hiányzik!
+5. Nem tervezett évközbeni
+ 1 doll! Ringdoll Red King. (ajándék volt, nem tehetek róla! ;-)
- Face-up készítés másoknak. Ez egy merőben új és hirtelen döntés volt, de egyelőre még vannak, akik szeretnének velem festetni.
- Damasa nyakának módolása. Ez egy hirtelen jött ötlet volt, és nem is sikerült maradéktalanul befejeznem, de ezt csak jó időben, szabadban vagyok hajlandó csinálni. Szóval idén tavsszal folyt. köv
2018 tervezet
1. Általános fogadalom
2. BJD
Mindenki
Hanor
-
Damasa
-
-
-
-
Milo
-
-
Misha
-
Misha testét eladtam augusztusban és végül vele együtt ment a fej is. Lelkileg nem volt könnyű az elválás, de mivel gyorsan történt, nem volt időm picsogni.
-
Estel
-
-
3. Fotók
4. Társaság
+5. Nem tervezett évközbeni
+ 1 doll! Ringdoll Red King. (ajándék volt, nem tehetek róla! ;-)
- Face-up készítés másoknak. Ez egy merőben új és hirtelen döntés volt, de egyelőre még vannak, akik szeretnének velem festetni.
- Damasa nyakának módolása. Ez egy hirtelen jött ötlet volt, és nem is sikerült maradéktalanul befejeznem, de ezt csak jó időben, szabadban vagyok hajlandó csinálni. Szóval idén tavsszal folyt. köv
2019. február 9., szombat
Düsseldorf
Kissé eltűntem az
utóbbi hetekben. Ennek oka, hogy külföldre kellett utaznom, mert
Tesónak kisbabája született. Életemben először kellett
repülnöm. Az út után továbbra sem lesz a kedvenc utazási
eszközöm, de kétség kívül a leggyorsabb megoldás volt. Lánykám
is jött velem, nem akart kimaradni egy ilyen kalandból. Odafelé
tapasztalatlanul, és több légörvényen átrepülve utálattal
gondoltam a visszaútra, ami viszont meglepően elviselhetőre
sikerült. A felszállás nem volt rossz, légörvénnyel nem
találkoztunk, a leszállás sem volt túl kellemetlen. Bár erősen
hangoztatják, hogy a repülés ma már milyen biztonságos, azért
egy elnyomott, enyhe feszültség mindkét esetben ott ült a
fedélzeten az utasok között.
Tegnap éjjel jöttem haza, s ma már le is mostam, erősen szomorkodva, a csinos Minifee fejről az elkészült face-upot, hogy újból nekiálljak. A tulajnak tartozom annyival az időveszteség miatt, hogy megpróbálom még jobbra, szebbre festeni. Remélem sikerül.
![]() |
| Első repülőút (arggg) |
![]() |
| Düsseldorf |
![]() |
| Hazafelé |
![]() |
| Hazafelé |
![]() |
| Hazafelé |
![]() |
| Lánykám |
![]() |
| Hazafelé |
Terveim szerint több
hobbi és művészboltot is szerettem volna meglátogatni kint létem
alatt, ecsetszerző körút gyanánt, amiből aztán nem lett semmi.
Valahogy mindig akadt valami olyan látnivaló vagy program, ami
elterelte a figyelmem, illetve a nap nagy részében és az éjszaka
egyik felében babáztam.
Tegnap éjjel jöttem haza, s ma már le is mostam, erősen szomorkodva, a csinos Minifee fejről az elkészült face-upot, hogy újból nekiálljak. A tulajnak tartozom annyival az időveszteség miatt, hogy megpróbálom még jobbra, szebbre festeni. Remélem sikerül.
2019. január 20., vasárnap
D.I.M Jullis
Ma elkészültem egy D.I.M Jullis fejjel. Nem találtuk az összehangot először. Azt hiszem nagyon fusztrált, hogy a tulaj többi babáját egy nagyon jó és ismert festő festette, s nehéz volt megfeledkezni arról, hogy az én művem hogy fog kinézni mellettük. Szóval szétfusztráltam magam festés közben. Nem teljesen vagyok megelégedve a végeredménnyel. Viszont sokat tanultam útközben, amit legközelebb már tudok hasznosítani.
![]() |
| D.I.M - Jullis head Owner: Mithril Face-up by me (Bdz.) |
2018. december 31., hétfő
Happy New Year
Mivel egyedül maradtam itthon az év utolsó napján, volt alkalmam kedveseimmel egy szilveszteri csoportképet összehozni. Nagyon jó kedvűek voltak mindannyian, még Mese is hajlandó volt jól érezni magát, miután már megrendeltem a testét, bár a mostaniban is nagyon kijön a személyisége. Damasa hozta a formáját, s az egyetlen dolog ami érdekelte Milo volt, rögtönöztek is egy elég forró összeborulást rólunk tudomást sem véve. XD
Estel szépen összebarátkozott Mesével, talált végre magának barátnőt. XD
Ezekkel a képekkel kívánok mindenkinek BJDben gazdag Boldog Új Évet!
A fotók szokás szerint kakik....
| BJD családom, 2018 szilvesztere (Estel - Dragon Doll, Ying-Ying Meza Roze - Ring Doll, Red King Milo - Elfdoll Wu head + DollZone 62 cm boy body Damasa - IOS Anarmonia head + Dollits D.A.D body) |
| BJD családom, 2018 szilvesztere (Estel - Dragon Doll, Ying-Ying Meza Roze - Ring Doll, Red King Milo - Elfdoll Wu head + DollZone 62 cm boy body Damasa - IOS Anarmonia head + Dollits D.A.D body) |
| 2018 szilvesztere Milo - Elfdoll Wu head + DollZone 62 cm boy body Damasa - IOS Anarmonia head + Dollits D.A.D body |
| 2018 szilvesztere Estel - Dragon Doll, Ying-Ying Meza Roze - Ring Doll, Red King |
| 2018 szilvesztere Milo - Elfdoll Wu head + DollZone 62 cm boy body Damasa - IOS Anarmonia head + Dollits D.A.D body |
| 2018 szilvesztere Milo - Elfdoll Wu head + DollZone 62 cm boy body Damasa - IOS Anarmonia head + Dollits D.A.D body |
| 2018 szilvesztere Milo - Elfdoll Wu head + DollZone 62 cm boy body Damasa - IOS Anarmonia head + Dollits D.A.D body |
| 2018 szilvesztere Milo - Elfdoll Wu head + DollZone 62 cm boy body Damasa - IOS Anarmonia head + Dollits D.A.D body |
| 2018 szilvesztere Milo - Elfdoll Wu head + DollZone 62 cm boy body Damasa - IOS Anarmonia head + Dollits D.A.D body |
| 2018 szilvesztere Milo - Elfdoll Wu head + DollZone 62 cm boy body Damasa - IOS Anarmonia head + Dollits D.A.D body |
2018. december 28., péntek
New body for Meža
Hűen az elmúlt évekhez idén is év végén történt jelentős változás babafronton. Tegnap megrendeltem Meža új testét! Sokat őrlődtem az Island dollos testen. A pénz már megvolt egy új testre, de bizonytalan voltam, sőt talán még most is az vagyok, főleg a nyakméret miatt.
Arra vártam, hogy Island tart egy leárazást karácsony vagy legalább újév alkalmából. Szerencsém volt, jól kalkuláltam, tényleg kikerült az event felirat a cég neve mellé Alicenél. Minden szabad percemben képeket kerestem a neten a testről, de nem igazán találtam. Megpróbáltam DOA is képeket kérni, hátha van ott tulaj. Semmi. Hezitáltam. Aztán egyszer ránéztem Mežára aki mellettem ült az asztalon. Cigije hanyagul lógott a szája sarkában miközben lenézően rám nézett. Hallottam amint azt mondja; „Rendeld már meg! Mit szenvedsz ennyit?! Soha nem lesz testem, ha rajtad múlik! Ha nem jó, legfeljebb lecserélem!”
Megrendeltem és rendeltem mellé egy pár lány magassarkú lábat is, mert a megadott adatok szerint a boka és a 1/3 lánytest bokamérete egyforma. Meglátjuk. Egyelőre nem önt el az euforikus öröm, hogy végre lesz teste Mežának…..Bár most, hogy leírtam, azért jó érzéssel tölt el.
Úgyis messze van még mire ideér….a vám meg megint egy rémálom lesz. A test színe pedig olyan mint egy újszülött kismalacé...Remélem hamar sárgul egy kicsit. A harmadik torzó hiánya is aggaszt egy kicsit....de látványban még mindig ez a test az ami a legjobban tetszik.
Ezért
utálom a hibridelést! Minden egyes alkalom után megfogadom, hogy SOHA TÖBBET, aztán csak megint megteszem. A mostani, eredeti Ring Doll test annyire szuperül pózol, annyira kezes, hogy ennél csak rosszabb lehet az új test. DE! Kell egy saját és főleg kisebb test Mežának, mert itt hisztizik, hogy így nem hajlandó részt venni az év végi csoportképen, a mostani "ogre lábra" pedig nem hajlandó tornacipőt húzni, akkor inkább már a halál! A vállai pedig akkorák, amelyek Hanornak szexisen fognak állni, de ő olyan tőle, mint egy meleg favágó....
![]() |
| Island Doll First 62 cm boy body |
2018. december 24., hétfő
2018. december 11., kedd
Dragon Doll - Ying Ying
Megleptem magam karácsony alkalmából egy kisebb fotókészlettel. Van benne egy 40 x40-es tárgysátor, négy különböző színű háttér, két lámpa és egy asztali, fényképezőgép állvány. Már egy ideje szemeztem vele, de a végső lökést a legutóbbi face-up festés adta meg. Egyszerűen nem jött át a képeken az amit festettem. Gondoltam talán ezzel egy fokkal jobbakat tudok készíteni. Ma elhoztam és gyorsan össze is állítottam. Estel volt az áldozat, mert karácsony alkalmából újrafestettem. Valahogy nem tetszett szegény az utóbbi időben. Rekord gyorsasággal készült el, mert pár óra alatt megcsináltam, csupán 3 alapréteggel, kettő köztes és kettő záróréteggel. Nagyon természetes, halvány sminket szerettem volna neki, s úgy látom sikerült is. Odáig vagyok most érte, s ezzel erre az évre letettem az ecsetet. Jövőre folyt köv.
| DragonDoll - Ying Ying Face-up by me (Bdz.) |
| DragonDoll - Ying Ying Face-up by me (Bdz.) |
| DragonDoll - Ying Ying Face-up by me (Bdz.) |
| DragonDoll - Ying Ying Face-up by me (Bdz.) |
![]() |
| Mini fotó stúdió szett 40x40 cm-es Ezt vettem meg, s eddig ígéretesnek tűnik, az ára pedig megfizethető. |
2018. november 26., hétfő
Doll Family-H Xiao Xin head
Befejeztem egy újabb vendégem face-upját. A kérés szerint egy félig tündér (természet) fiút kellett kifesteni, aki ugyan teljesen átlagos, de mégis érződik rajta valami tündéri. Meleg barna színeket kértek, finom szeplőkkel és három szépségpöttyel. WS resint még nem láttam közelről, így nagyon örültem, hogy a kezemben tarhattam és már biztos, hogy Aika WS lesz.
Ki az az Aika? Ssss! Meglepi lesz! ;-)
Az idő pocsék volt egész idő alatt! A téli fényhiány és napok óta tartó borulás, esőzés nem könnyítette meg a dolgom. Nem tudom van-e olyan, aki lámpafénynél fest, de én képtelen vagyok rá!Egyszerűen nem látom a finom árnyalatbeli különbségeket, pedig több izzónál is kipróbáltam már magam. Végül azért kész lettem, csak kicsit nyögvenyelős volt a dolog. A tulaj nagyon boldog volt, remélem így is marad jó ideig.

| Doll Family-H Xiao Xin head Owner: Zoenna Scanton |
| Doll Family-H Xiao Xin head Owner: Zoenna Scanton Face-up by me (Bdz.) |
![]() |
| Doll Family-H Xiao Xin head Owner: Zoenna Scanton Face-up by me (Bdz.) |
| Doll Family-H Xiao Xin head Owner: Zoenna Scanton Face-up by me (Bdz.) |
2018. november 8., csütörtök
Testet Mežának
Szeretnék, tényleg nagyon szeretnék egy testet
Mežának! Már a pénzt is összegyűjtöttem rá, de nem találok megfelelőt. Sok szempont van, ami alapján keresgélek, bár párról már kénytelen voltam lemondani.
A legfontosabbak, amelyekből nem tudok engedni;
- Nem legyen túl magas! Egyrészt ilyen mogyorófejhez nem állna jól egy nagy test, másrészt nem szeretném ha Hanorral, a párjával, egyforma magasak lennének. Mivel magassarkú cipőt fog hordani, azzal is kell számolni. Azzal együtt max. 65 centiig szeretnék elmenni, mivel Hanor teste 68 centis. Maradnak hát a 60-62 centis testek.
- A cipők miatt fontos, hogy ne legyen túl izmos, vaskos lábszára és bokája. Persze mindenből lehet valamennyit csiszolni, de csodára az sem képes.
- Ne legyen túl széles a válla. Ovis módszeremmel, megnéztem és a 14 centis vállszélesség már sok nekünk. Max 13 centiig vagyok hajlandó elmenni, de a 11-es meg már túl kevés (pl. Dollzone 62 cm boy body). Tehát 12-13 centis vállszélesség az elfogadható méret.
- Ne legyen túl keskeny a nyak. Mivel Meža nyakvápája egy valóságos kráter, így egy 9-es nyakon túl nagy rés keletkezne a fej és nyak között. Tehát legalább 9,5-10-től felfelé kellene keresgélni.
Minden más alku tárgya vagy "majd kezdek vele valamit" kategória. És ha most bárki azt hiszi, hogy egyáltalán nem találtam ilyen feltételekkel testet, annak elárulom, hogy de. Sőt, nem is egyet! Sok jelölttel kezdtem, aztán a szempontok alapján kezdtem szelektálni őket. Volt, ami mindennek megfelelt, de olyan ronda térdízülete volt, hogy nem tudtam vele megbarátkozni. Egy Gem of Dollos testet majdnem megvettem, de végül az Ovis módszerrel beláttam, hogy bármilyen gracilis is a bokája, sajnos satnya a test összhatása, amit nem szeretnék.
Meža ugyan női ruhákat (is) hord és sminkeli magát, de nem akarok teljesen női összhatást. Szeretném, ha a ruhákon át érződne a férfi test kisugárzása, de nem akarok túl izmos testet sem.
Jelenleg az első helyen egy Island dollos test áll. Megnéztem Ovis módszerrel, s elfogadhatónak tűnik. Persze lenne vele munka, kisebb módolások. Sajnos csak 2 torzós és alig van róla kép (főleg a bokájáról), hiába keresgéltem. DoA-n még megpróbálok infót kérni, hátha valakinek van ilyen teste.
2018. november 1., csütörtök
Luts Event head face-up
A sors úgy hozta,
hogy megkaptam festésre Véletlen Negyediket. Elvileg csak szín és
szemöldök újítás miatt érkezett, de aztán sokkal dögösebbre
sikerült a festése, mint azelőtt. Eleinte nem mentek jól a dolgok
köztünk, azt hiszem neheztelt rám, hogy eladtam. Folyton maszatos
lett, amit persze lakkozás után vettem észre, aztán minden létező
szöszt magára ragasztott, ficergett a kezembe. Végül aztán
elegem lett, lemostam a félkész festést és pár nap mosolyszünet
után vettem csak elő újból. Leültünk és megbeszéltük a
dolgot. Mondtam neki, hogy tudom, hogy haragszik amiért eladtam, de
mit szeretne? Nálam lenni és egy fiók mélyén kuksolni egy
mélabús face-uppal vagy egy új dögösebbel egy új helyen alfának
lenni. Mert ha az utóbbit szeretné, akkor szedjük össze magunkat.
Ettől kezdve nem volt semmi gond, simán mentek a dolgok, gyorsan
haladtunk és életem legszebb szemöldökét hoztam össze! :-)
Íme egy
folyamatkép.....
| Luts Event Head Face-up by me (Bdz.) Owner: Yeshang Ekko
.....és a végeredmény;
|
| Luts Event Head Face-up by me (Bdz.) Owner: Yeshang Ekko |
| Luts Event Head Face-up by me (Bdz.) Owner: Yeshang Ekko |
| Luts Event Head Face-up by me (Bdz.) Owner: Yeshang Ekko |
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)