2018. október 1., hétfő

Első megbízásom


Túl vagyok életem első face-upos munkáján. 10 nap alatt sikerült megcsinálni, mert alig volt rá időm és korán sötétedik, kevés időm volt természetes fénynél festeni.
 
Hogy milyen volt?!

Hááát...halálra izgultam magam előtte, aztán közben is, érzelmi hullámvasút volt, de végül nagyon  elégedett vagyok magammal és remélem a megrendelő is az lesz. Nem kértek semmi extrát csak egy egyszerű "szomszéd fiú" festést. Az eredeti céges festés volt még rajta, amit nagyon szeretett a tulaj, így próbáltam ahhoz hasonlót, de nem ugyan olyat készíteni.

Az átadáskor derült ki, hogy recast fejről van szó. Hirtelen nem tudtam mit mondjak vagy egyáltalán hogyan álljak a dologhoz. Soha nem foglalkoztam ezzel a témával mélyebben, bár tudtam, hogy van ilyen, de nekem soha nem jutott eszembe recast babát vásárolni, már csak a minőség miatt sem. Nem is gondoltam bele, hogy ebbe is belefuthatok majd. (nem is láttam még soha élőben recastot) Mivel nem éreztem felháborodást a recast fejet a kezembe tartva, és valószínüleg akkor is megvették volna, ha én most nem vállalom el a festését, ráadásul a festésből befolyó összegből eredeti babát fogok venni, úgy döntöttem nem utasítok ezért vissza egy fejet sem.

Nos, tényleg más egy recast mint egy eredeti céges fej. Nem olyan szépen kidolgozottak a részletek, pl. a fül kanyarulatai nem túl szépen vannak kifaragva, a szemüreg kifaragása is egyeletlen, volt is emiatt egy jó szar napom, mert azt hittem én csináltam vele valamit, még jó, hogy körbefotóztam amikor megkaptam és vissza tudtam nézni, hogy mi volt az eredeti állapot.

Íme első áldozatom, a "szomszéd fiú";

Dream of Doll - Luke
Eredeti festés
Owner: Inara
 

Szempilla leáztatás

Szépen leázott

Dream of Doll - Luke
Naturan, tisztán!
Nagyon tetszik így!

Dream of Doll - Luke
Alakul....
Face-up by me (Bdz.)
Owner: Inara

Dream of Doll - Luke
Alakul....
Face-up by me (Bdz.)
Owner: Inara

Dream of Doll - Luke
Alakul...
Face-up by me (Bdz.)
Owner: Inara
 
Dream of Doll - Luke
A "szomszéd fiú"
Face-up by me (Bdz.)
Owner: Inara
Ügyi vagyok! ;-)
Dream of Doll - Luke
A "szomszéd fiú"
Face-up by me (Bdz.)
Owner: Inara

Dream of Doll - Luke
A "szomszéd fiú"
Face-up by me (Bdz.)
Owner: Inara
 
A harcmező XD




2 megjegyzés: