Tegnap
este egyedül maradtam, mert ma volt egy egész napos munkám egy multicég
zászlaja alatt és én ahelyett, hogy rákészültem volna (milyen
hülyeség ez már eleve, hiszen a főállásomban ezerszer komolyabban kell odatennem
magam), előkaptam azt a gigamega csipke bugyit, amit egy turkálóban szereztem
csupán és kizárólag az anyaga miatt.
Nekiestem és varrtam egy elbénázott, túl
cukormázas fidres fodros szoknyát.
Elégé
ki vagyok mára zsigerelve és agyilag leszívva (ezzel a céggel nem szeretnék még
egyszer együtt dolgozni), hogy ezt a szörnyedvény ruhadarabot most megosszam és
felborzoljam vele minden erre járó eltévedt kóbor lélek idegrendszerét (ha már
nekem nem maradt), hogy rémálmot hozzak rájuk.
Valami
fura oknál fogva, amikor elkezdtem varrni nagyon tetszett, de mire elkészült
valahogy…
A
laptopom 37 cm széles….a bugyi meg még így is lelógott róla. A pénztáros
alaposan végig is mért, de én csak vigyorogtam, gondoltam, ha benyög valamit,
majd azt mondom, nem szeretem, ha szorít a bugyi.
Egy
póló anyagból kivágtam egy olyan hosszú darabot, mint amilyet hosszú szoknyát
szeretnék. Ezen bejelöltem, hogy hol szeretném majd összevarrni. A bugyit
felvágtam varrás mentén, miután lefejtettem róla a gumit. Mázlimra az így
kapott csíkok pont dupla olyan hosszúak voltak, mint a pólóanyag. A
csipkecsíkot végül kettévágtam. A csíkokon varrógéppel, nagy öltéssel átmentem,
majd az egyik végén a cérnát csomóra kötöttem, a másik végén pedig az alsó
szálat finoman húzva felráncoltam őket. Ráigazítottam a pólóanyagra és varrógéppel,
kisebb méretű cikkcakk varrással rögzítettem.
Ezt
követően egy régi, fehér melltartópánt gumijából akkora darabot vágtam, amely
Estel derékmérete, plusz ráhagytam egy keveset az összevarráshoz.
A
gumit kinyújtva varrtam rá a szoknya derékrészére.
/Itt még olyan szép!/
Összevarrtam
és szépen levagdostam a felesleges anyagrészeket, fonalakat.
Íme,
a végeredmény! /Csak tudnám, miért ráz ki tőle a hideg./