2015. november 15., vasárnap

Bamm...Bamm...Bamm


A napom nagy részében félek.

 Félek, amikor rosszul vagyok, hogy mi lesz ennek a vége, nekem még annyi dolgom van még, nem dobhatom fel a pacskert.

Félek, amikor épp jól vagyok, hogy mikor jön egy újabb szívdobogás, remegés és a vele járó rosszullét. Folyamatosan befelé figyelek, hallom a saját szívverésemet, ha pedig kivételesen nem, már az a furcsa és ijesztő. Így nem lehet normális életet élni. Így nem lehet odafigyelni semmire rendesen.

Ma kínomban felvettem a pulzusmérő órát, amely a szívverést is hangjelzéssel mutatja. Valamelyest megnyugtat. Most az órára koncentrálok, nem a mellkasomra.

Mi lesz ennek a vége?!

Tegnap szerencsém volt egészen jól voltam és a sok házimunka és extra munka mellett be tudtam iktatni egy kis babázást. Damasára végre ráadtam azt a felsőt, amit még a legutóbbi babatalin vettem neki, Estelről is lekerült a boszi ruha. Még ahhoz is kedvet kaptam, hogy varrjak, de időm már nem volt rá. Ma pedig tanulós napunk van a gyerekkel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése