Nagyon
rossz lehettem mostanában…vagy legalább is az előző életemben.
Napok
óta fontolgatom, hogy eladom Damasát és esetleg Estelt is. Nincs rájuk időm.
Egész nap rohanok a munka, háztartás, gyerek háromszögben, mindig el vagyok
maradva valamivel, s ha épp végére érnék valaminek, akkor már jön is a
következő probléma, ügyintézés, tanulás, s a folyamatos betegségek. Kilenckor
bedőlők a gyerekkel az ágyba és reménykedem, hogy legalább az éjszakát végig
tudom aludni.
Szegény
Damasa jobb helyet érdemelne. Meg aztán el is megy a kedvem a babázástól. Ha
nyíltan foglalkozom velük, akkor igen csak szemétkedő és lenéző beszólásokat
kapok Lazaapától. Ezért próbálok sutyiban babázni, ami eleve nonszensz. Ma sem
sikerült időben eltennem az asztalról Damit, s Lazaapa meglátta. Mire
megfordultam egy csomag tökmagot tett az ölébe, majd odavetette; „Egyen egy kis
tökmagot, attól majd feláll neked a farka.”
Az egyetlen,
amit éreztem a döbbeneten kívül, az a szégyen. Rohadtul megszégyenítve éreztem
magam, holott nem nekem kellett volna ezt éreznem egy ilyen ocsmány és durva
mondat után. Mégis én voltam, aki meglapulva gyorsan eltette a fiók mélyére, a
kevéske boldogságot.
:(
VálaszTörlésLazaapa melyik hobbiját áldozza fel anyáért?
Úristen, ez nagyon durva! :(
VálaszTörlésNe foglalkozz másokkal, igenis jár neked, hogy a hobbiddal foglalkozz, ami örömet okoz neked! Nem kell kiérdemelned, ne stresszeld magad rajta, ha a többi feladat nem 600%-osan van elvégezve. Tudom, mondani könnyű, de nyugodtan ülj le babázni, amikor úgy érzed szükséged van rá. Ha nem tudod magad feltölteni, az a környezetednek is rossz lesz, mert csak az tud másokra figyelni és másoknak adni, akinek "van miből".
Nem akarok beleokoskodni, mert a párom előtt én sem szívesen babázok, pláne a fiú babáimmal. Mondjuk azt nem értem, hogy ezt miért érti félre mindenki és miért kéne szégyellnünk magunkat, mert egy fiú baba öltöztetésében, ruháinak kitalálásában leljük örömünket...