Ha az állásom mégis megmarad, akkor Milot is szeretném még ebben az évben kifestetni, s kicsit felruházni, felcipőzni (ilyen szó nincs is, hehe) a bandát. Estel idei kinézetét már tudom, s alakulóban van a ruházata is. Damasa karaktere még őrlődik két öltözködési stílus között, a véglegest, a festést követően lesz könnyebb eldönteni. Milonak is megvan már a vezér stílus, de a festést az ő esetében is jó lenne megvárni, mielőtt pénzt ölök bármibe is. Estellel jártam úgy, hogy elkeveredett a haja, így egy ideig haj nélkül volt, készült rá sok ruha akkoriban, ami a végleges hajával, kinézetével nem tetszett, azóta is a fiókban porosodnak.
Ebből tanulva, megvárom, hogy megkapja mindegyik baba a végleges kinézetét (face-up, szem, haj), s meglátjuk, hogy működnek a kigondolt ruhák, stílusok.
Sok minden történt a családunkban, a kedélyek igen hullámzóak. A fejem felett ott lebeg az állás elvesztés, Lazaapa munkahelyét megszüntetik a mostani nagy átalakítások miatt, még kérdéses, hogy átveszik e a minisztériumba, a kitüntetést nem kapta meg pedig számított rá.
Nagypapám házát hosszú évek után eladták, amely igen szíven ütött. Nem volt alkalmam még utoljára bemenni a házba. Most érzem azt a gyászt, amit a papám elvesztésekor nem éreztem át igazán. Hülyén hangzik, de mintha a ház elvesztésével vesztettem volna el őket, s nem hosszú évekkel ezelőtt. Érdekes érzések ezek, mert különösen nem voltam sokat abban a házban, egyszer sem aludtam ott, mégis kötődőm hozzá, jobban mint apai nagypapám házához, amiben a nyarakat töltöttem, nagyon is jó hangulatban.
Kissé depressziós vagyok, ez nem kétség! Vannak nehéz időszakok az életben, ahogy most ez is, de egyszer ki kell sütnie a napnak, nem igaz?!
Csak legyen erőm kivárni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése