2016. január 10., vasárnap

Szombati lázadás


Tegnap reggelre betelt nálam a pohár, hogy napok óta nem csinálhatom azt, amit igazán szeretnék. Úgy döntöttem, nem érdekel semmi és senki én bizony leülök varrni, szabni, babázni, tojok a házimunkára, a plusz munkámra.

Gyereket beültettem a számítógép elé, ami nálunk ritka alkalom, így teljesen el volt varázsolva a lehetőségtől. Az egyik osztálytársával játszott valami virtuális állatvilágban.


Persze képtelenség lett volna mással nem foglalkozni, úgyhogy azért mostam négy adagot, meg teregettem is és babáztam is Lánykámmal, de nem panaszkodom, mert tényleg az idő nagy részében nyugiban csinálhattam amit szerettem volna.


Először is készítettem egy felső szabásmintát Wunak, majd megvarrtam a felsőt. Tudtam, hogy kicsi az esélye, hogy egyből stimmeljen, de nem is lett olyan rossz. Sajnos már a szabáskor belevágtam véletlenül, szóval mindenképpen varranom kellett egy másodikat is. Talán a vállrészét még egy picit lehetne csökkenteni….de így is szupi lett. Valami mintaféle kellene rá.....

 
 
A nap vége felé, még Estelnek is próbáltam egy nadrágot varrni, illetve olyan szabásmintát készíteni, amellyel nem rugalmas anyagból is sikerül a dolog. Még nem az igazi, túlságosan feszül a fenekén.

Este aztán mindent elpakoltam és jólesően nyugtáztam, hogy ez egy szuper nap volt.

Alig várom már,hogy legyen egy hasonló!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése