2014. július 12., szombat

Fehér szandál


Már a narancs szandál után vettem egy nagyon szép, fehér, csillámló dekorgumit, amiből reményeim szerint papucsot szerettem volna készíteni, vagyis készítettem is, de végül nem tetszett. Az anyaga gyönyörű, úgy csillog, mint a frissen esett hó (hiába, vizuális kéjenc vagyok, na). Estel cipős ládikájában hevert jó ideje használatlanul, míg ma ihletet kaptam. Hát...ez lett belőle.







 
ezen a képen hasonlít a legjobban a szín az eredetihez,
ami hófehér a hó ragyogásával megfűszerezve
 
 
Prototípusnak jó lesz. A dekorgumi nagyon jó alapanyag a szandálgyártáshoz, csak annyi a baj vele, hogy puha és ezért sérülékeny. Vigyázni kell vele, hogy a körmünk nehogy megnyomja, mert ottmarad mélyen a nyoma, csak ujjbeggyel szabad dolgozni. Arról pedig még csak halvány lila gőzöm sincs, hogy hogyan lehet tisztítani vagy meddig marad egyben, vagy fakul ki az eredeti színe. Kísérletezgetésre azonban nagyon jól használható, mert nem drága. A szandál oldalsó csatja egy (kuncog) régi, kiselejtezett melltartóról vágtam le anno.

Mivel a szandi elvileg Estel vörös rózsás ruhájához készült, ezért még játszok a díszítés gondolatával. Vörös és málnapiros gyöngyökből és gyöngy-virágokból össze is állítottam egy kis kompozíciót, de sajnáltam letakarni vele a friss hó csillogást. Talán ha megunom így, akkor majd bátranbban ragasztgatok.
 
 

 
A csúnya, sárgás képek megint a késő éjszakai fotózás eredményei.
 
Jaj, olyan kár, hogy nem tudom megmutatni azt a finom ragyogást, amiben most is tündöklik itt mellettem a laptop fényében. Olyan gyönyörű ez az anyag! Tényleg olyan, mint a hó csillogás éjszaka az utcalámpák fényében.
 
 
 

 
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése