2014. július 3., csütörtök

Nyilvános fotózás



Na, igen….ez az, ami nekem egyáltalán nem megy. Látom mások képeit, amelyek kinti terepen készültek, én meg képtelen vagyok nekivágni. Még magamnak is furcsa lenne, hogy nyilvános helyen megmutatom Estelt és nem kevésbé önmagamból is egy darabot ezzel, arról nem is szólva, hogy tök hülyének néznének.

Mondjuk, ha saját magamban el tudnám rendezni a dolgot, akkor az utóbbira messziről tennék, de hát nem megy.

Szinte látom magam előtt a jelenetet.

Nagy izgalommal bepakolok minden kelléket és persze Estelt, aztán a kapunál kezdene megcsappanni a bátorságom és lapos kúszásban sunnyognék a kiválasztott helyre. Ott aztán téblábolnék egy pár percet, laposakat pislantva lesném az alkalmas pillanatot, hogy mikor kaphatnám elő a babát és a gépet a lehető legkevesebb ember jelenlétében. Aztán izzadva, kapkodva rendezgetném Estelt, aki ezt utálja és eldőlne, meg hisztizne egy sort, még véletlenül sem úgy állva, ahogy azt én szeretném. Aztán pár gyors és béna fotó, Estel zsupsz be a táskába és haza iszkolás.

Otthon pedig kiderülne, hogy az összes fotóból pár darab használható, azokon pedig vagy Estel ruhája van elcsúszva vagy a haja áll égnek vagy nem is látszik, mert valaki épp besétált a képbe….

 

Nem, a kinti fotózásra egyértelműen nem vagyok még felkészülve!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése