2015. május 24., vasárnap

Dollits D.A.D body miért (majdnem) tökéletes nekem?!




Nagyon sok testet megnéztem, hogy megtaláljam azt, amelyet szívesen hazahoznék. Nagy lutri volt az egész, mert még soha nem hibrideltem, de lehet, hogy bizonyos dolgokat akkor sem lehetne kizárni, ha már többször csináltam volna.


Sajnos nagyon válogatós vagyok. Ha nem tetszik egy kis részlet, akkor inkább nem kell, mert nem tudok elsiklani felette, s zavar.

Így aztán nehéz dolgom volt, amíg rá nem találtam az akkor már épp nem kapható Dollits testre.

Amikor újból elérhető lett, kemény munkával és gyűjtögetéssel megvettem. Nem vártam, hogy egyezzen színben Damasa buksijával, s számítottam rá, hogy talán összhatásban nem lesz a legtökéletesebb, de próbáltam minden lehetséges módon felmérni, hogy mennyire lenne jó Damasa alá. Titkon reméltem, hogy valami nagyobb ellenérvet találok vagy legalább egy olcsóbb testet, ami még tetszik, de sajnos nem így lett.

Szó mi szó, a test hazaérkezett és most barátkozunk egymással. Hogy hogyan illik Damasára arról majd később.

 

A Dollits test nekem a következők miatt tetszett meg;

 

©      A kulcscsonti rész, számomra szebben van kidolgozva, mint a legtöbb izmos 70-es testnek, amivel a babák úgy néznek ki, mintha éppen erőlködnének.

A kulcscsontot azért egy leheletnyit feljebb tenném.


©      A vállai szélesek (tényleg majdnem 17 centi), ami nekem fontos volt. A felkar izmos, a kezek gyönyörűen kidolgozottak. A könyök esztétikailag nagyon szép.



 
©      A törzs izmos, de nem annyira erőteljesen kihangsúlyozva, mint sok testen, amelyet elnézve az embernek olyan érzése van, hogy szegény fickónak ez már biztosan nagyon fáj. Ami plusz pont részemről, hogy a hasizmok nem hónaljig érnek. A mellbimbók (vagy ahogy Lazaapa mondta egyszer, „cicibonbon”) is jó helyre kerültek meglátásom szerint.

A hát nem egy domborzati térkép, annyi izom van csak megjelenítve rajta, ami számomra még kellemes látvány, nincsenek eltúlzott shar pei lapockák vagy a gerincvonal mentén húzódó bedurrant izomkötegek. Amit viszont szívesen látnék, az a keresztcsontnál lévő szexi, két kis gödröcske. Na de, ne legyünk telhetetlenek!

A csípő a vállakhoz képest keskeny, ettől az izmos test mégis fiatalos kinézetet kap, nincs elnehezedett feelingje, vagy vaskos, tömb formája.

A feneke pedig csak egyszerűen; Ahhhhhh….


©      A láb valami elképesztően formás, ami szintén fontos volt számomra. Főleg a boka. Sok tuskólábú fiútestet láttam. Szegény Estelnek is bumszli a bokája. Ennek a testnek azonban karcsú a lábszára, szép bokája, a térdek esztétikailag szépen vannak kialakítva. A lábfej, pedig egy álom!

 
©      Erek: Kényes dolog nálam. Ha jó helyre teszik, akkor aktív nyálelválasztást vált ki férfias mivoltából adódóan, de ha rossz helyre (lásd. Loongsoul B73-02-es teste), akkor inkább tűnik előrehaladott visszeres elváltozásnak.

©      Nem volt szempont, de a 18+ rész is tetszetős, még a zacsi is megvan. (nem tudom más fiúbabáknál is van-e) Fixen ül a helyén, nem mágnessel kell felrögzíteni, aztán gatyaszárakból összeszedni. Egy pici, halovány eret ide is sikerült megálmodni, amit én először piszoknak néztem, s megpróbáltam levakarni.

 

Eddigi észrevétel;

 

Ez a test nem szeret ülni!

Legalábbis még nem jöttem rá, hogyan lehetne biztonságosan leültetni. Szereti hátradobni magát. Mondjuk, lehetne benne feszesebb a gumizsinór, de nekem úgy tűnik, hogy inkább a csípőjének, a törzs combtövének kidolgozása az, ami nehezíti ezt. Ezt már a képek alapján is sejtettem, szóval nem nagy csalódás.

 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése