2014. június 29., vasárnap

Farmer probléma


Estellel együtt rendeltem egy farmernadrágot (Nine9 Style), mert azt tudtam, hogy varrni tuti nem tudok olyat. Azon kívül, hogy nagyra sikeredett volt egy kis problémám vele.

Fogott. Feladtam a babára és ahol hozzá dörzsölődött összefogta és a kezemet is, amivel én meg jól összetapogattam Estelt. Mire észrevettem a sötétkék maszatolást gyakorlatilag nyakig foltos volt. Lévén abszolút kezdő, azt sem tudtam, milyen anyaggal van dolgom, ezért megijedtem, hogy talán le sem fog jönni a műgyantáról.
Azt sem tudtam mivel merjek próbálkozni, hogy lejöjjön. Végül egy langyos vizes törölközővel nagyjából lejött, később pedig radírral szépen megpucoltam ahol kellett.

Ah, az első nap, amikor megérkezett ezzel együtt igazán kimerítő volt idegileg.

Ecetes mosással próbáltam megoldani a problémát. Jó három deci ecetet használtam el, mire javult a helyzet, és kellett még két gépi mosás is. Enyhén még most is fog ott, ahol sokáig dörzsölődik.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése